Mindannyian veszítettünk már el valamit.
Az első napokban keressük, nem találjuk, aztán abban bízunk, hogy majd akkor kerül elő, mikor nem számítunk rá, valahonnan, ahol addig eszünkbe sem jutott kutatni utána.
Reménykedünk, aztán beletörődünk, hogy egy-egy számunkra kedves kincsünk ‘örökké odaveszett’.

De néha az élet néha kegyes hozzánk és visszajuttatja nekünk oly becses tárgyainkat, emlékeinket, még ha erre sokszor éveket is kell várnunk.

Íme 6 történet, ami  ‘happy end’- del zárult.

1. Egy idős úr elvesztette az olvasó szemüvegét, napokig kereste hiába… Nem gondolták volna, de két év után előkerült, nem is akárhonnan, az autójuk alvázán lógott békésen, szinte teljesen épségben.


2. Egy úriember egykori üdülése során felakasztotta korcsolyáit egy fa ágaira. Ott felejtette őket, de következő látogatása alkalmával, több 10 év elteltével ismét rájuk bukkant. 
3. Egy nő elvesztette egy -neki nagyon kedves- fülbevalójának fél párját, miközben külföldi rokonaikat látogatták meg. Hónapokkal később találták meg, egészen véletlenül, a túracipőjének talpába fúródva.
4. Egy hajótúra alkalmával az óceánba ejtette tulajdonosa a pénztárcáját.
24(!) évvel később egy kedves ismeretlen megtalálta és elküldte azt jogos tulajdonosának.
5. Egy nő elvesztette a gyűrűjét kertészkedés közben, hiába keresték, nem leltek rá.
13 évig eltűntnek hitték. Amikor azonban a lánya felhúzott egy sárgarépát, nagy öröm kerekedett. Az oly becses gyűrű ott díszelgett a sárgarépa törzsére szorulva.

8. 1986-ban egy férfi  hosszú hónapokig spórolt egy koncertjegyre, pontosabban Prince Koppenhágai showjára. A koncert napján azonban a jegyet sehol sem találta, így kihagyta a bulit. 29 évvel később találta meg egy olyan könyv hátuljában, amit akkortájt olvasott.