Számtalan szakma létezik a világon, amik közül válogathatunk. A felnőtté válás első állomása talán az lehet, amikor el kell döntenünk, mit szeretnénk csinálni egész életünkben. A világ változik, a szakmák is változnak, a kínálat egyre bővül. A technológia fejlődésével pedig, szembe kell néznünk azzal, hogy bizonyos szakmák sajnos elavulnak vagy éppen megszűnnek létezni is.

Korunktól függően még emlékszünk vagy adott esetben nem is hallottunk egyes szakmák létezéséről sem. Cikkünkből viszont, megtudhatod, melyek azok a szakmák, amik annak idején nagyon népszerűek voltak, napjainkban azonban, már nem is léteznek.

Felolvasó

Korábban az emberek jó része analfabéta volt, külön emberek dolgoztak felolvasóként, akik irodalmi műveket vagy éppen a napi híreket ismertették velük.

Kopogtató

A kopogtatókat ébresztőnek is nevezték, ugyanis régen még nem léteztek ébresztőórák erre a célra. A kopogtató az ablakon keresztül bekopogott és felébresztette az embereket. A szolgáltatás heti néhány fillérbe került csupán, de a munkát csak akkor tekintették elvégzettnek, ha az ügyfél fel is ébredt és kiszólt az ablakon.

Bábuállító

Általában gyerekek, egy kis zsebpénzért dolgoztak, feladatuk pedig a bowling pályákon a bábuk visszaállítása volt.

Piócagyűjtő

Korábban a piócákat gyógyászati célokra használták. A piócagyűjtők feladata az elnevezésükben is benne van. Ezek az emberek összegyűjtötték a piócákat és az orvosokhoz vagy kórházakba vitték őket.

Jégvágó

Mivel régen hűtőszekrények még nem voltak, voltak emberek, akik kifejezetten arra szakosodtak, hogy a tavak jegét felvágják, azt pedig az emberek pincéjébe szállítsák. Ott pedig hűtőként használták azt.

Patkányvadász

A patkányvadászat nagyon veszélyes szakma volt abban az időben, ugyanis ezek az állatok fertőzéseket hordoztak. Harapásuk gyakran az emberek halálával végződött. Ugyanakkor sok betegség terjedését sikerült megakadályozniuk.

Lámpagyújtogató

Maga a munka nagyon egyszerű volt, hisz este meg kellett gyújtani az utcai lámpákat, reggel pedig el kellett oltani azokat. A lámpák mennyisége azonban, megnehezítette ezt a munkát. Az elektromos lámpák megjelenésével ez a szakma teljesen feleslegessé vált.

Nyomdász

A nyomdaipar digitalizálódása előtt a könyveket és újságokat írógépekkel, erre szakosodott emberek gépelték be.

Rönkhúzó vagy faúsztató

Mielőtt teherautókkal szállították és húzták a mezőkön, ezt az emberek végezték. Kihúzták a rönköket az erdőből és leúsztatták azokat a folyón.

Telefonközpont-kezelő

A telefonközpontokban dolgozók az emberek által felhívni kívánt telefonszámot kapcsolták. A technika fejlődésével viszont, munkájuk feleslegessé vált.

Széndaráló

Ezt a fárasztó munkát általában 8 és 12 év közötti gyermekek végezték. Akkoriban a gyermekmunkát még nem szabályozták törvények, így a megélhetés érdekében a gyerekeket is dolgoztatták. Az 1920-as években volt népszerű ez a szakma, de a szénfeldolgozási technika fejlődése abbamaradt, így a munka is megszűnt.

Hírmondó

A szakma képviselői voltak felelősek azért, hogy a városok életét érintő híreket, például a bírósági végzéseket tudassák az emberekkel. Kiabálva és harangozva rótták a várost, hogy mindenki értesülhessen a legfrissebb hírekről.

Gandy dancer

A vasúti síneket lefektető és karbantartó munkásokat nevezték így. A jellegzetes elnevezés arra utal, hogy munka közben mindig énekeltek.

Tejesember

A hűtőszekrények megjelenése előtt a tej tárolása nagy gondot okozott az embereknek. Mivel nem tudták a megfelelő hőmérsékleten tárolni, gyakran megsavanyodott. A tejesember viszont, minden reggel friss tejet szállított, így nem volt szükség a tárolásra és mindennap csak annyi tejet vettek, ami aznap el is fogyott.

Hirdetés