Az ohiói Kent Egyetem Fizikai Tudományok Tanszéke egy nagyon különleges kutatási projektet végzett, melynek az volt a lényege, hogy a férfiak és nők legvonzóbb arcvonásait próbálták beazonosítani. Nagyon felkeltette az érdeklődésünket ez a tanulmány, ezért úgy döntöttünk, hogy elhozzuk nektek a legvonzóbb arcvonásokat és a legvonzóbb személyiségjegyeket. Utóbbiakat azért mutatjuk be nektek, mert köztudott, hogy a szépség nem csak a külcsínt, hanem a belbecst is jelenti. Lássuk, hát mit állapítottak meg a tudósok.

A tanulmány szerint a bőr, a szemek és az ajkak színe nagy mértékben befolyásolhatja egy ember vonzerejét.

A nők arca sokkal nőiesebbnek és fiatalabbnak tűnik, ha szemüket és ajkukat kozmetikai eszközök segítségével kiemelik. Az erősebbik nem képviselői pedig attól férfiasabbak és érettebbek, ha a kontraszt semmilyen jele nem látszódik.

A tanulmány bebizonyította, hogy minél közelebb van a szemöldök a szemhez, annál vonzóbb az adott ember megjelenése.

Az egyenes orr szimmetrikussá teszi az arcot, amivel vonzóbbá válnak a másik nem számára.

Az is kiderült, hogy a férfiak a női szemeket tartják a legfontosabbnak, ezért nagyon szeretik, ha a gyengébbik nem képviselői kiemelik azokat. Ezzel szemben az ajkak kiemelése, már nem játszott olyan nagy szerepet.

A sima állak nagyon vonzóvá tesznek egy nőt, s szépségét a szervezetében lévő stresszhormonok szintje határozza meg, ugyanis minél alacsonyabb ez a hormon, annál szebb és vonzóbb lesz a nő.

A férfiak vonzerejét ezzel szemben az erős immunrendszer határozza meg.

A kutatás során kiderítették, hogy a nők az ovális arcú férfiakat tartják a legvonzóbbnak. A férfiak pedig a szív alakú arccal rendelkező nőket részesítik előnyben.

Mind a nők, mind a férfiak egyetértettek abban, hogy a barna hajú, szempillájú és szemöldökű emberek sokkal vonzóbbnak bizonyultak, mint eltérő színű szőrzettel és hajjal rendelkező társaik. Viszont itt van egy nagyon érdekes csavar a kutatásban, ugyanis míg a férfiak a képeken a barna hajú nőket preferálták, addig a valóságban pont, hogy a szőke nőkhöz vonzódnak jobban.

A kutatásból kiderült, hogy a napbarnított bőrű emberek vonzóbbak. A Bristol Egyetem csapata arra a következtetésre jutott, hogy az étrend befolyásolhatja a bőr színét és egy ember vonzerejét. A bőr arany árnyalatát az úgynevezett karotinoidok biztosítják, amelyek olyan gyümölcsökben és zöldségekben találhatók, mint a sárgarépa, mangó
sárgadinnye, tök és még sorolhatnánk.

Ezek az emberek mindig minden körülmények között el vannak foglalva. Több dologhoz is értenek, sőt több pályán is megállják a helyüket. Tökéletesen össze tudják hangolni az oktatást, a karrierépítést, a jóindulatot és a szenvedélyt, ezért tartják őket rendkívül tehetségesnek. Eme emberek önellátók és nem igényelnek túlságosan nagy figyelmet. Sokan vonzódnak hozzájuk, mert mindig tele vannak ötletekkel.

A sikerük kulcsa általában a megjelenésükben van, de nem vetik meg maguktól a munka örömét sem. Képesek rengeteg áldozatot hozni azért, hogy elérjék, amit akarnak, ebből kifolyólag nem rejtik véka alá az ambíciójukat. Kemény munkával és akarattal, folyamatosan fejlesztik készségeiket.

Az ilyen emberek spontánok és őszinték. Szinte ne lehet őket zavarba hozni, és képesek magukon nevetni. Ha kell tudnak komolyan is viselkedni, sőt teljes körű támogatást nyújtanak annak, aki rászorul a segítségükre. Igazi energiaforrások, így bárkit fel tudnak tölteni, aki csak a közelükbe megy. Legfőbb tulajdonságaik az élénkség, az önirónia, és a megbízhatóság.

Ők nagyon különleges személyek. Legfőbb bájuk a nemesség, bölcsesség és az önbizalom. Amikor beszélnek, mindenki odafigyel rájuk, tehát hitelesnek és őszintének tartják őket. Rendkívül nyugodtak és óvatosak. Ha valaki dilemmában van, hozzájuk bármikor fordulhat tanácsért.

Ők a legnagyobb szívvel rendelkező emberek, akik valamilyen személyes drámán mentek keresztül. Sikereik titka nem abban rejlik, hogy saját önbecsülésüket kielégítik, hanem a bajba jutott embereken segítenek.

Azok az emberek, akik szeretik a gyerekeket nagyon vonzók mások szemében, mert kedvesnek, gondoskodónak és bájosnak tűnnek. A nők képtelenek ellenállni egy ilyen férfinak, és ha emellett még az állatokat is szeretik, akkor számukra ő az igazi.

Na mi a véleményed?

Hirdetés