Azzal mindannyian tisztában vagyunk, hogy minden országnak más az anyanyelve. Ha nem beszéljük az adott ország nyelvét, akkor általában “kézzel-lábbal” próbáljuk megértetni magunkat a helyi lakosokkal. Azonban arra nagyon ügyelnünk kell, hogy nem minden gesztus jelenti ugyanazt, mint nálunk. Előfordulhat akár az is, hogy amelyik kézmozdulat itthon pozitív tulajdonsággal bír, egy másik országban hatalmas udvariatlanságot jelent. Tehát, mielőtt elutaznánk, célszerű utána nézni a helyi szokásoknak, tisztában lenni a helyi gesztusokkal és azok jelentésével.

  1. Az OK jelzés

Amerikában ez azt jelenti, hogy minden rendben van, míg Japánban ez a pénz jele, melyet időnként nemcsak két, hanem három ujj összezárásával mutatnak. Brazíliában az OK jelzés mutatása nem nyugtatólag hat az emberekre, hanem ellenkezőleg, feldühíti őket.

2. A fityisz

Az USA-ban a fityisz, vagyis a hüvelykujj kidugása a középső-és a mutatóujj között ugyanolyan gúnyolódó jelentéssel bír, mint itt Magyarországon. Törökországban viszont ugyanezt a jelzést az egyet nem értés kifejezésére is használják. Ez egy olyan obszcén mozdulatnak számít, mint nálunk a középső ujj felmutatása.

3. V, mint Viktória, vagyis a győzelem

Az Egyesült Államokban ezzel a mozdulattal fejezik ki a győzelmet és a békét is. A keleti országokban viszont semmilyen jelentőséggel nem bír, csupán csak pózolás közben használják ezt a mozdulatot. Angliában, Írországban, Új-Zélandon, Ausztráliában és Dél-Afrikában a kézfej másik felének előre fordításával ez a gesztus sértést jelképez.

4. L, mint Lúzer

Amerikában ugyanúgy, mint nálunk a homloknál mutatott L betű csupán a gúnyolódás jele, míg Japánban ugyanez a gesztus a nyolcas számot jelenti.

5. Felfelé mutató hüvelykujj

Magyarországon és az USA-ban azt jelenti minden rendben, valamint stoppoláskor is gyakran használjuk. Irakban és Iránban jelentése nagyon sértő. Tulajdonképpen akinek ezt felmutatják, azt elküldik vele melegebb éghajlatra.

6. Felfelé álló kisujj

Amerikában úriaskodó mozdulat teázás közben, míg Kínában azt jelenti, hogy valami nem tetszik az illetőnek. Japánban pedig a szerelmespárokat jelképezi.

7. A hívogató kézmozdulat

Amerikában és Ecuadorban ugyanazt jelenti, mint nálunk. Vagyis gyere ide, valamint a csábítás eszközeként is használják. A Fülöp-szigeteken azonban semmilyen pozitív jelentése nincs, sőt le is tartóztathatnak érte. Ugyanis ott csak a kutyák magukhoz hívására használják ezt a gesztust, emberek esetében derogálónak tartják.

8. Az egész tenyér felmutatása

Amerikában jelenti az ötös számot vagy azt, hogy állj. Görögországban és Pakisztánban ez egy nagyon sértő gesztus, míg Mexikóban és Panamában köszönésként is használják, de ha a tenyér mozdulatlan marad, akkor egyfajta figyelmeztető jelzés, hogy fel fognak jelenteni.

9. Mutatóujj a nyaknál

Amerikában azt jelenti, hogy neked véged van, utalva a nyak elvágására. Japánban mindez csak arra vonatkozik, hogy elbocsájtanak az állásodból.

10. Az olaszokra jellemző capisci kézmozdulat

Az amerikaiak gesztikulálásra és utánzásra használják, míg hazájában az olaszok akkor veszik igénybe ezt a gesztust, ha valami nem világos. Általában egy visszakérdezés, mint például a miről beszélsz? Malajziában időkérést jelent egy beszélgetés közben, ha pedig az ujjak a száj felé mutatnak, akkor az éhséget jelzik.

11. A kellemetlen szagot kifejező gesztus

Amerikában ugyanazzal a jelentéssel bír, mint nálunk, tehát valami büdös. Japánban viszont határozott nemet jelent.

12. A pénz mutatásának gesztusa

Németországban és az Egyesült Államokban három ujj összedörzsölésével jelzik, ha pénzre gondolnak. Ezen ujjak a hüvelyk-, a mutató-és a középső ujjak. Dél-Koreában az ujjak összedörzsölése nélkül is a szeretetet jelképezi ez a mozdulat.

13. Fülek vagy szarvak felmutatása

Amerikában állati szarvakat vagy füleket mutatnak, amik csupán a gúnyolódás jelei, amit játék vagy viccelődés közben használnak. Japánban démon szarvaknak nevezik őket, és azt mutatja, hogy az ember dühös.

14. Keresztbe tett ujjak

Amerikában a szerencsében való reménykedés jele, drukkolás bizonyos személynek, hogy minden sikerüljön neki. Vietnamban viszont ez a gesztus egyenlő a középső ujj felmutatásával, mivel a női szervekre utal, így nagyon udvariatlan.

15. A kis-és a mutatóujj felmutatása

Az USA-ban a rockerek használják életérzésük kimutatására.

Argentínában, Brazíliában, Kolumbiában, Kubában, Spanyolországban, Olaszországban és Portugáliában azonban teljesen más kontextusban használják. Akkor mutatják fel valakinek, ha azt megcsalja a párja, közölve vele az információt.