2022 május 29 vasárnap
KezdőlapÉrdekességek16 dolog, ami teljesen megváltozik UV fény hatására

16 dolog, ami teljesen megváltozik UV fény hatására

-

Annak ellenére, hogy az emberi szem több ezer színt és árnyalatot képes látni, vannak olyan dolgok, amik szabad szemmel egyáltalán nem láthatók, viszont van valami, ami fel tudja fedni és az nem más mint az UV fény. Például, amit ultraibolya fény alatt lehet látni az a hímivarsejt, illetve a már letakarított vér. Így tudják lebuktatni azokat, akik emberölést követtek el, de megpróbálják elfedni a nyomaikat. No persze ezen kívül több dolog van még, ami csak eme fény segítségével lesz látható, ezért lekészítettük nektek ezt a cikket.

1, Kiderült, hogy vannak olyan koronák, melyek UV fény alatt egyáltalán nem világítanak.

2, Ha hiszed, ha nem UV fényben lehet látni, mikor kezd el megérni a banán. Ilyenkor olyan foltok jelennek meg rajta, amilyet a képen is látsz.

3, Az UV fény egy nagyon különleges dolog ugyanis képes megmutatni, hogy mely területek foltosak és piszkosak a házban. Annak ellenére, hogy szabad szemmel nem látszik, még érhetnek meglepetések ha megvilágítják.

4, Ha eddig azt gondoltad a fényvédő egy óriási kamu, akkor tévedsz, íme a bizonyíték.

5, Elsőre nehéz felismerni, de ez egy pillangó szeme makro nézetben.

6, A kaméleon csontjai UV fény alatt átütnek a bőrén.

7, A sárga paprika UV fény hatására élénk rózsaszínűvé változik.

8, Nem, ez nem egy pók, hanem egy skorpió makrofotója.

9, A kanadai útlevél UV fény alatt valódi remekműnek látszik.

10, Az ultraibolya fény a Visa bankkártyákon egy galamb képét fedi fel.

11, A baglyok, fratercula és egyéb madarak szárnyai az UV fény alatt világítanak.

12, Így néz ki egy karéjanemóna (virágállat) UV fény alatt.

13, A nagyszüleimnek van olyan pohara, mely 1911-ből származik és uránnal van kezelve. Ha ezt UV fény alá teszik, akkor zölden világít.

14, A hétköznapi só lumineszcens tulajdonságai miatt úgy néz ki mint a világűr.

15, A tonik ultraibolya fényben világít, ami úgy néz ki, mintha földön kívüli folyadék lenne.

16, Az UV fénynek kitett hernyók még azok számára is csodálatosnak tűnhetnek, akik egyáltalán nem szeretik ezeket a rovarokat.

Na mit szóltok? Nem csodálatosak?

Ezek is érdekelhetnek