Október 23-án ünnepeljük Hollywood egyik legviccesebb trolljának születésnapját, aki nem más, mint Ryan Reynolds. A színész a mai nap folyamán töltött be a 43. életévét így megint egy évvel öregebb lett. A színész igazi humorzsák, akinek az az életcélja, hogy másokat megnevettessen és felvidítson. Számos filmben láthattuk már szerepelni és eddig mindegyikben megállta a helyét, mind szuperhősként, mind Casanovaként. Mai cikkünkben azonban 16 érdekes tényt, vagyis titkot hoztunk el Ryanről, amiről valószínű eddig még nem volt tudomásod.

1, Korunk egyik legismertebb színésze, nem volt annyira sikeres a színpadi létben, mint a filmvásznon.

2, Reynolds és barátai áprilisi tréfát eszeltek ki az egyik iskolai tanáruk ellen. A tanár kocsiját ellopták és a suli közelében tették le. Sem a tanár, sem a rendőrség nem értékelte ezt a fajta viccet, ezért lopás miatt elítélték a srácokat, sőt ki is csapták őket.

3, Már gyerekkorában is nagyon szeretett más embereket szórakoztatni, ezért néhány barátjával karöltve megalapították a “Yellow snow-t”. Humorukkal pedig teljesen levették a vancouveri közönséget a lábáról.

4, Ryan őrülten szerelmes volt egy lányba, mikor mg iskolás volt ezért felszállt arra az iskolabuszra, ami nem is hazavitte őt, hanem egy teljesen másik helyre, de nem érdekelte, mert addig is a lény mellé ülhetett.

5, Amikor Ryan fiatal volt át akarta szúratni a fülét. Testvérei óva intették ettől, mert tudták apja megharagszik, de ő mit sem törődve átfúratta azt.

6, Ryannek három fiútestvére van, akiket Terrynek, Patricknek és Jeffnek hívnak.

7, Ryannek rengeteget kellett várnia arra, hogy a Deadpool című film a mozikba jusson. A filmet 2016-ban mutatták be, ám forgatókönyve már 2010-ben kész volt. Reynolds meggyőzte a FOX csatornát, hogy keltsék életre a forgatókönyvet, ám a stúdió nem volt olyan lelkes, mint a színész. Miután Reynolds bevállalta a film költségeinek nagy részét producer lett és a FOX megcsinálta a filmet.

8, A “Deadpool” részletei, nyilvánosságra kerültek még mielőtt bemutatták volna. Sokan Reynoldsra tippeltek, ám ő ártatlannak vallotta magát.

9, Reynolds október 17-én vicces videót tett közzé, melyben bemutatta, hogyan készítik el a sminkesek a Deadpoolos sminkjét. A szakembereknek egy órába telt elkészíteni az arcát.

10, A plüss egyszarvút és a “Deadpool” film jelmezét a színész a házában tárolja.

11, Ryan Reynolds és Blake Lively a “Zöld Lámpás” című film forgatásán találkoztak először egymással.

12, Blake és Ryan sokáig csak barátok voltak, majd egy nap dupla randin vettek részt… más partnerekkel. Az este után a színészek rájöttek, hogy sokkal többet éreznek egymás iránt mint barátság.

13, Egyszer Ryan szeretett volna Blakenek a híres vancouver-i almáspitéből vinni ám a vám megfogta őt és “pénzbírságként” el kellett énekelnie a Just Friends című filmből az ‘I swear” című dalt fejhangon.

14, Ryan, néhány vicces képpel köszöntötte fel feleségét a születésnapja alkalmából. Olyan képeket tett közzé, amin Blake egyáltalán nem fotógén. Az egyik képen csuka van a szeme, a másik képen bemozdult, a harmadikon lenézett és csak Ryan feje van benne és így tovább. (A kis nyilacskával tudtok hajtani a képek között.)

15, Reynolds és Hugh Jackman már régóta barátok és rendszeresen meg szokták egymást viccelni. Legutóbb Reynolds beöltöztette az egyik Hugh Jackman rajongót olyan ruhába, mely Ryan fejével volt tele, majd kért tőle egy fotót. Jackman ennyire örült neki:

16, Ryan nemcsak nagyszerű komikus és színész, hanem nagy szívvel megáldott ember is. Szeptember 5-én kiderült, hogy Reynolds és felesége egymillió dollárt adományozott két szervezetnek. Meg kell jegyeznünk, hogy ez nem az első eset volt, hogy pénzt adományozta jótékony célra.

Na mit szólsz?

Hirdetés