2022 augusztus 8 hétfő
KezdőlapÉrdekességek18 érdekes tény Csungking városáról, ami majdnem akkora, mint Magyarország

18 érdekes tény Csungking városáról, ami majdnem akkora, mint Magyarország

-

A világban számos nagyvárosról hallottunk már, mint például Tokió, Peking, Mexikóváros vagy Újdelhi. Vannak azonban, kevésbé ismert városok, amiknek területe alig kisebb, mint egész Magyarországé. Ha nem hallottál még Csungkingról, akkor cikkünkben olyan izgalmas tényeket tudhatsz meg róla, amikből azonnal világossá válik, miért vonzza annyira a turistákat.

Területe majdnem akkor, mint Magyarország.

Csungking a Jangce partján fekvő kínai nagyváros. Kér régióból áll. Egyik maga a város, a másik pedig, az azt körülvevő mezőgazdasági területek. 82 ezer négyzetkilométeren mintegy 30,7 millió ember lakja.

Vonatok, amik a házakon keresztül közlekednek.

A várost egysínű vasúthálózat szeli át, ennek köszönhető, hogy a vonatok a házakon keresztül mennek át. A lakók elmondása szerint a szerelvények nem okoznak nagy zajt.

Úszó éttermek

Ezeket az épületeket, minden tévhit ellenére, nem szállítják sehova. Tulajdonképpen ezek lebegő éttermek, amelyeknek fő specialitásai a folyóból kifogott halak.

Játszóterek a tetőn

Mivel a területek sűrűn lakottak, a játszótereknek már csak a házak tetején jutott hely. Ezért azonban, senki nem panaszkodik, hisz a levegő tiszta, a kilátás pedig lélegzetelállító.

Kompakt parkolás

A város ugyan nagy, a parkolásra azonban, nincs elegendő hely. A kínaiak éppen ezért igyekeznek helytakarékossá tenni parkolóházaikat.

Több emeletes utak

A kínai mérnökök munkája bámulatos. Ilyen és ehhez hasonló több emeletes utakat építenek, amelyeken valljuk be, nem tudnánk eligazodni. A helyi lakosoknak azonban, ez nem jelent problémát.

Fekvő felhőkarcoló

Mivel a városban már nehéz építkezni, megjelentek a fektetett felhőkarcolók. Vagy a meglévő házakat alakítják át vagy eleve úgy építik őket, hogy a tetejükre lehessen vízszintesen házakat építeni.

A felhőkarcolókat hirdetőtáblának is használják.

Gigantománia

A Chaotianmen Bridge-t 2009-ben adták át, ami két kilométeres hosszúságával a világ leghosszabb hídja.

A híd létrehozása előtt felvonó juttatta át az embereket a folyó túloldalára.

Csungkingben található az ország egyik legnagyobb könyvesboltja is. Az emberek nemcsak olvasnak, hanem fényképezkednek is, ugyanis a tükröződő mennyezet a végtelen könyvespolcok illúzióját kelti.

Színes folyók osztják fel a várost.

A fotón a Jialing folyó tiszta vize találkozik a Jangce folyó barna és koszos vizével.

Szokatlan várostervezés

A tervezők nem fukarkodnak az ötletekkel. Ezek a lámpák egy buszmegállóban vannak.

Műemlékek, amik a világ minden tájáról származnak.

A helyi parkokban olyan látnivalókkal találkozhatunk, amiket a világ minden tájáról lopkodtak össze. Ez itt a Rushmore-hegy egy kis példánya, négy amerikai elnök portréjával.

Hagyománytisztelet

A város ugyan modern, de a helyi szokások és hagyományok még mindig élnek.

Biztonság és kényelem

Mivel Csungking lakosai függenek a telefonjaiktól, külön sávot kaptak a telefonnal kezükben sétáló emberek.

Szokatlan hobbik

Egy helyi lakos részt vett egy reklámban, amiben sellőként úszott egy medencében. A szerep annyira elnyerte a tetszését, hogy sellőjelmezeket varrt, majd vállalkozást is alapított belőle. Napjainkban már az sem meglepő, ha a városi strandokon sellőruhába bújt emberek úszkálnak.

Vízi parki vizsga

A főiskolai felvételi nagyon stresszes, így különféle szórakoztató helyeken íratják meg a diákokkal, hogy feloldódva érezzék magukat.

Nyitott nyilvános WC-k

Ezekben a vécékben az emberek esernyőkkel takarják el magukat, hogy a dombtetőkről ne láthassák őket.

Ókori történelem

Csungking városát háromezer évvel ezelőtt alapították. Pa államot a Csin fejedelemség meghódította, i.e. 221-ben pedig egész Kínát egyesítette. Csao Tun, a déli Szung dinasztia örököse lett a herceg, majd a császár, aki Kétszeres Ünneppé, vagyis Csungkingé nevezte el a várost, amit azóta is így hívnak.

Ezek is érdekelhetnek