2023 június 10 szombat
KezdőlapTech & Tudomány19 ember, akinek biztos rosszabb napja volt, mint neked.

19 ember, akinek biztos rosszabb napja volt, mint neked.

-

Vannak napok, amikor semmi, de tényleg semmi sem akar sikerülni, se a smink, se a kávé, se az ebédre szánt étel, se munka és még sorolhatnánk. Ilyenkor a legtöbb ember úgy érzi, mintha el lenne átkozva. Sokan imádkoznak azért, hogy az ilyen kellemetlen napok hamar véget érjenek, és mielőbb átmehessenek a következőbe, ami vélhetően jobb lesz. Mivel a szerencse forgandó, így ugyanez a balszerencséről is elmondható, ugyanis semmi sem tart örökké. Mivel az élet egy óriási körforgás és fontos az egyensúly, így nem történhet mindig jó, mert akkor felborul az imént említett egyensúly. A mai cikkünkben olyan személyeket hoztunk el nektek, akik életük legrosszabb napját élték át.

1, Megkértem a barátnőmet, hogy fesse be a hajam. Ez lett belőle…

02 8

2, Jó tanács azok számára, akik használnak barnító sprayt: „Ne sírj miután ráfújtad az arcodra és a testedre a barnítót.”

03 8

3, A barátnőm kurkumás pakolást tett magára, ám azzal nem számolt, hogy az képes narancssárgára befogni a bőrt. Most úgy néz ki, mint Bart Simpson.

dsvdsv

4, Apukám olyan nagyot fékezett, hogy megfejeltem a fejtámláját. Csak pár perccel később vettem észre, hogy ott maradt fél arcom. (Ezért nem kell egy kiló sminket feltenni.)

16 5

5, A barátom azt mondta, hogy simán megcsinálja nekem ugyanezt a hajat. Hát… nem sikerült neki.

04 7

6, Vannak körömlakk márkák, amiket nem célszerű megvásárolni, ha nem akarod már másnap leázva látni a kezeden fürdés után.

05 6

7, Menetes hajat szerettem volna vágatni, és a fodrászom ezt tette vele. Azt hiszem soha többet nem megyek hozzá.

06 3

8, Nos az ezüst színű szemhéjfesték nem volt épp a legjobb választás. Úristen de ijesztő.

07 2

9, Így jár az, aki nem megfelelően használja a barnító krémet.

17 5

10, Tegnap festettem ki a körmeimet, de olyan sokat kellett körmölni a dolgozatban, hogy szépen lehullott róla a festék.

18 4

11, Amikor egyetlen kézmozdulattal tönkre tudod tenni a sminked, amit fél órán át csináltál.

19 6

12, Houston valami baj van a rendszerben.

20 5

13, A kozmetikai bolt sminkese valóban úgy gondolja, hogy ez a két smink tökéletesen ugyanolyan.

08 5

14, Ha úgy gondolod, hogy könnyű Youtuberól körmöt készíteni, akkor nagyon tévedsz.

09 4

15, Amikor csak egy kicsit akarod feltuningolni a hajad, de véletlenül túltolod.

10 7

16, Pontosan ezért nem szabad makeup tutorialból nézni a sminkelést.

11 7

17, Nagyon közel járt hozzá, hogy olyan végeredményt kapjon…

12 7

18, Amilyen körmöt szerettem volna vs. amilyet csinált nekem a körmösöm.

13 5

19, Amikor egy kicsit túltolod a sminkelést.

14 5

Neked mi volt eddig a legrosszabb élményed?

Ezek is érdekelhetnek