2022 július 1 péntek
KezdőlapEmberek19 étel, amitől Gordon Ramsay totál kiakadna

19 étel, amitől Gordon Ramsay totál kiakadna

-

Miért járunk étterembe? Két féle étterembe járó ember létezik. Az egyik az, aki valami olyasmit szeretne enni, amit otthon nem tud, vagy nem akar elkészíteni. Túl sok macera, esetleg túl körülményes elkészíteni. A másik ember az, aki olyat eszik az étteremben, amit tutira szeret, vagy épp azt kívánja. Még ha csupán egy túrós csusza. Étterembe járni mindig is divat volt és egy jó helyen lévő, jó konyhával rendelkező étterem mindig is futni fog. Na persze ezen kívül lehetnek még trükkjei a vendéglátósoknak, hogy mivel nyűgözzék, vonzzák be a vendégeiket egy jó vacsorára. Vannak, akik hatalmas adagokkal próbálnak lenyűgözni, míg mások nagyon különleges ételeket készítenek. Olyan éttermek is vannak, ahol a tálalás enyhén rendhagyó. Ezzel nincs is gond egészen addig, amíg az étel kívánatos marad és az elfogyasztását sem nehezíti meg. De természetesen lehet ezt rosszul is csinálni… Mutatunk ebből pár példát Nektek!

1: Óriáspatkány sajttál

Hát nehezen tudnánk elképzelni egy villányi borozás mellé ezt a sajttálat. Persze értjük az asszociációt, hogy egér meg sajt, de ezt ildomos lett volna így ebben a formában elengedni.

2: Csokis pohársüti, ami egy virágcserép

Ötletes lenne, csak az egyik legfontosabb dolgon csúszik el. Nem kívánatosabb, mintha tényleg csak egy pohár virágföldet hoznának elénk.

3: Szerszámos láda

Tengeri herkentyű válogatás egy szerszámos ládában. Most komolyan? Kinek jutott ez eszébe? Miért pont szerszámos láda? Az olajos 13-as kulcsra gondolva egyből összefut a nyál a szánkba? Nem gondolnánk…

4: Almás süti egy Ipad-en

Nagyon drága étterem lehet, ha a desszertet egy tablet-en hozzák ki. De ha egy étteremnek ennyi pénze van, akkor azt értelmesebb dolgokba is lehetne fektetni. Ez nem az….

5: Saláta…

Egyrészt nem gondolnám, hogy egy kukából visszaszedett kólás doboz annyira étvágygerjesztő lenne. Másrészről meg én aggódnék, hogy a vendég esetleg nem vágja el az ujját a doboz szélén?

6: Napozó grillcsirke

Egyrészt mi a köret? A nyers tojás vagy az a két szelet kenyér a csirke alatt? Inkább vicces, mint étvágygerjesztő.

7: A zsiráf

Tehát fogtak valami zsiráfszobrot és valami panírozott finomságot pakoltak a nyakába. Marha izgalmas. Biztos sosem dőlt még le az asztalról…

8: Sütemény-papucs

Ezt akkor lehetne valamelyest értékelni, ha az a papucs ehető lenne. De így ki a fene akarna ebből enni? Egy nyári izzadt talp az első, ami eszünkbe jut egy flip-flop papucsról.

9: Szárító

Ezt kézzel szokás enni? Mert ezt így késsel-villával eléggé körülményes.

10: Egy cserép kenyér

Ez valami kenyér vagy kuglóf szerűség, ami egy cserépbe van sütve. Vajon unatkozhattak?

11: Esernyő

Marha kényelmes lehet egy esernyőből merni a koktélt. Nem lehet zavaró ott az asztal közepén. Gratulálunk az ötletgazdának.

12: Börtönkoszt

Ez még olyan határeset szerintem. Egy menőbb büfé jellegű étteremben még elmegy.

13: Tojástartó

Street food jelleggel oké, bár szerintem kényelmetlen ebből enni.

14: Fecskendő

Tehát látunk itt egy konzervdobozt, amibe valami saláta van. Mellette pedig egy fecskendőt barna lötyivel. Jó étvágyat.

15: Fa

Fogalmam sincs, hogy milyen étel lehet. Ami azt illeti jól néz ki így, de mennyire lehet ezt kényelmes elfogyasztani ebben a formában?!

16: Pohár..

Tehát minden egyes húst az egy falattal kell megenni? Mert kizárt, hogy ebben a pohárból késsel-villával lehessen enni.

17: Kéz

Próbáljuk összerakni a dolgot. Kaviár és egy fabábu keze. Ez valami utalás a Pinocchióra? Jobb nem jut eszembe.

18: Francia hagymaleves

Egy hagymában tálalva. Nem rossz ötlet egyébként, de ez két evőkanálnyi kis leveske. Kinek elég ez? 😀

19: Lego

Miért pont lego? Jó pofa igazából, de nekem az jutna eszembe róla, amikor édesanyám jól leszidott, hogy ne játsszak az étkezőasztalnál. 😀

Mit gondoltok? Mi lehetett a 15-ös? 🙂 Írjátok meg kommentben.

Ezek is érdekelhetnek