Amióta létezik a fényképezőgép, és amióta van kamerás telefon az emberek megállás nélkül csak fotóznak és fotóznak. Hogy mit? Igazság szerint mindent. Egy szépen tálalt ételt, gyönyörű naplementés tájat, szeretteiket, vagy épp vicces pillanatokat. Igaz az utóbbihoz, jó reflexekkel kell rendelkezni, vagy jó helyen kell lenni jó időben. Tudjuk, hogy gonoszul hangzik, de a legtöbb ember kárörvendő típus, sőt a saját bénázásukon is képesek hatalmas nagyot nevetni. Én legalábbis azt a tábort erősítem. Mostani cikkünkben olyan képeket hoztunk el nektek, melyet a legtökéletesebb pillanatban sikerült lencsevégre kapni.

1, A pillanat, mikor a rajongók megpróbálják elkapni a baseball labdát…eredménytelenül.

2, Bizonyára két másodpercen belül elkezdett szentségelni.

3, Ezért nem szabad vizes helyre menni, mert sosem tudhatja az ember, mikor jár pont ugyanígy.

4, Szerintetek a láthatatlan ember ment neki segíteni?

5, Azt hiszem valaki nem volt felkészülve arra, hogy ekkora lendülettel jön a labda.

6, Egy kenguru, aki úgy tűnik imádja a kamerát, és a kamera is imádja őt.

7, Az utolsó pillanat amikor még tiszta ruhában van a gyermek.

8, Ezért nem szabad pohárral a kézben lefeküdni a napágyra. Sosem lehet tudni mikor csuklik össze az ember alatt.

9, Erre mondják, hogy egyszer fent, másszor lent.

10, Pedig ő nagyon próbálkozott, de nem bírt el az összessel.

11, A láthatatlan ember újra lecsap. Vagy csak jókor fotóztak, jó helyen?

12, Olyan, mintha a kutya meg akarná enni az embereket.

13, Úgy látszik ezek a nők a levegőben is képesek futni.

14, Úgy tűnik családon belül menő egymást almával dobálni.

15, A pillanat, mikor az összes boltban vásárolt holmi legurul a 10. emelet lépcsőjéről.

16, A képből arra következtetünk, hogy nem derült ki ki lesz a győztes.

17, Egy sirály, akinek még gyakorolni kell a lopás művészetét.

18, Ilyen, ha valaki jó reflexekkel van megáldva. Reméljük előttük nem valami sportigazgató állt.

19, Még egy enyvescsőrű sirály, aki nem bírta ki, hogy ne tulajdonítson el egy sapkát.

20, Bizony vannak lányok, akik az óriásokra buknak.

Te mit gondolsz ezekről a képekről?

Hirdetés