2022 július 1 péntek
KezdőlapEgészség"23 évvel vagyok fiatalabb, mint a férjem - az emberek szerint tönkreteszem...

“23 évvel vagyok fiatalabb, mint a férjem – az emberek szerint tönkreteszem az életem…”

-

2014-ben Alexandra találkozott Antonioval. Egy torinói kávézóban dolgozott az iskola mellett. A lány ekkor 31 éves volt. Az 54 éves Antonio gyakran megállt kávézni, mivel az irodája egy kőhajításnyira volt. A férfi sikeresen meghódította Alexandra szívét és a pár randevúzni kezdett.

A pár két hónappal később szakított. Alexandra úgy érezte nem elég komoly egy párkapcsolathoz, így inkább a tanulmányaira koncentrált.

Közben visszaköltözött a szülővárosába, Moszkvába. Barátok maradtak Antonioval.

Nem sokkal a 2020-as világjárvány kezdete előtt a pár újra kapcsolatba lépett egymással. Lefoglaltak egy barcelonai utazást, de csak mint barátok. Sajnos a COVID miatt nem tudtak elmenni nyaralni.

Alexandrának nem volt választása, mint otthon maradni. A páros minden nap beszélt egymással.

2020 szeptemberében Alexandra Torinóba költözött Antoniohoz, terhes lett tőle, de 5 hetesen elvesztette a babát.

“Ez ébresztett minket arra, hogy együtt akarunk lenni és családot alapítani”.

2021-ben Alexandra ismét teherbe esett, de sajnos megint elvetélt. A nehéz pillanatok ellenére Antonio megkérte a kezét, de ekkor még a lány elutasította. Végül 2021 júniusában történt meg az eljegyzés. Decemberben házasodtak össze.

Ők ugyan szerelmesek egymásba, de a 23 év korkülönbség szúrja egyesek szemét. A legtöbben úgy gondolják, hogy a lány csak a pénz miatt van Antonioval. Még a közeli barátoknak is idő kellett, hogy belássák itt tényleg komoly érzelmek vannak.

Azt is nehéz megértetni az emberekkel, hogy a férfi nem az apja…

A lány egyébként mindig is az idősebb pasikat kereste. 16 évesen egy 26 éves fiúval járt.

“Inkább olyan férfit szeretek, aki őszintén tudja viszonozni. Olyat keresek, aki tapasztalt, sokat utazott és pontosan tudja, hogy mit akar az élettől…”

Sokan úgy vélik, hogy a lány nem fogta fel, hogy szerelme jóval korábban meghal majd mint ő.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

Ezek is érdekelhetnek