2022 augusztus 19 péntek
KezdőlapEmberek25 különös szokás Japánból, amit mi, magyarok is átvehetnénk

25 különös szokás Japánból, amit mi, magyarok is átvehetnénk

-

Japán egy szigetország Kelet-Ázsiában. 6852 szigetből áll. Népessége meghaladja a 127 millió lakost. Fővárosa Tokió mely 13 millió embernek ad otthont. Európa országaival ellentétben itt meglehetősen kevés bevándoroló él. Az ország 98,5 százaléka japán nemzetiségű. Japánról elsőre a jellegzetes zászlaja, a rengeteg anime és manga valamint a furcsa étkezési szokásaik ugorhatnak be elsőre. Megemlíthetjük még a technikai fejlettségét is, hiszen a Japánban gyártott termékek mindig is egy magas színvonalat képviseltek. Nagyon sajátosan és egyedien állnak bizonyos dolgokhoz. A hatalmas embertömeg, ami a városokban él megkövetelt bizonyos dolgokat, melyek megkönnyítik az életüket. Sok olyan van ezek között, amiket nálunk Európában is bevezethetnének.

Egy közösségi oldal “uzniko” nevű tagja elutazott Japánba és gondolta összegyűjti a tapasztalatait majd megosztja őket a világgal. Nagyon érdekes dolgokra lelt.

Figyeljétek csak!

Néha gondot okoz nálunk, hogy melyik oldalról álljunk be a benzinkútra a tankolónyílás miatt. Japánban ezt úgy oldották meg, hogy a pisztoly felülről lóg lefelé, így teljesen mindegy, hogy milyen oldalon van az autónkon a tanksapka.

Egy szállodai lift. Nem kell azon gondolkodni, hogy melyik szobában is lakunk. Egyszerűen odaérintjük a szobakártyánkat a lift paneljéhez és automatikusan a megfelelő emeletre visz minket.

A japánok imádnak kerékpározni. Még a legnagyobb hő sem tudja őket ebben meggátolni. Érdekesség, hogy ki sem kötik a bicajokat. Nem jellemző náluk a kerékpárlopás.

Étel-, és italautomaták vannak mindenütt. Még a szabad ég alatt is.

Nem kötik őket a boltok nyitvatartási ideje. Bizonyos termékek automatákból is megvásárolhatóak.

Vannak kihelyezett sótárolók, melyekből bárki vehet és sóval hintheti be az utat, ha úgy véli, hogy túlságosan eljegesedett.

Rengeteg autó rengeteg parkolóhelyet igényel. A legkülönfélébb helyeken is alakítottak ki parkolókat.

Hatalmas épületek vannak, melyektől szinte semmit nem lehet látni. Az óriáskereket is kénytelenek voltak egy tömbház tetejére építeni.

Ivókút mindenkinek. A felsőből az emberek isznak, az alsóból pedig a cipőjüket mossák, vagy a kis kedvenceiket itatják.

Érdekes prospektus egy repülőtéren. Az ezeréves sólyom is rajta van. Azzal is lehet repülni?

Az idősek otthonában kreatívkodnak a bentlakók, melyeket meg lehet vásárolni.

A repülőtéri szórólapokról rengeteg fontos információt megszerezhetünk. Ezen például azt mutatják, hogy mit kell tenni a trombózis kialakulásának elkerülése érdekében.

Ez a táblázat azt mutatja, hogy ezen a helyen elhagyva az aluljárót, milyen módon, járművel tudjuk folytatni az utunkat a kívánt célig. Tömegközlekedési útmutató.

Érdekes kis tábla. Azt mutatja, hogy a Szapporo-ban található utak szerkezete, hogy épül fel.

Egy metró lépcsői, melyek mutatják, hogy mennyi kalóriát égetünk el a használata során.

Egy óriási hőmérő van az épület oldalán

Az állatkerthez vezető aluljáró járólapja. Jó látni, hogy mindenre gondoltak.

Egy vizes esernyőre húzható zacskó. Abból a célból, hogy eső esetén ne vizezzük össze az egész bevásárlóközpontot.

Négyzet alakú dinnye, ami rendkívül drága.

Szuper-mondern WC-k.

Japánban lehet levesben fürdeni. Állítólag jót tesz a bőrnek…

Ha elalszol a munkahelyeden az az elhivatottság jele, hogy még fáradtan is dolgozol.

A gyerekek maguk takarítják az iskoláikat.

Japánban a vonatok nem késnek. Ha valami oknál fogva mégis megcsúszik az egyik, akkor abból biztosan hír lesz az esti hiradóban.

A borravaló sértés náluk. Úgy állítja be a vendéglátót, mintha nem tudná eltartani magát.

Mit gondoltok? Írjátok meg kommentben a véleményeteket!

Ezek is érdekelhetnek