Európában évente kb 10.000 ember tűnik el, ezek közül akadnak olyanok, akiket szerencsére megtalálnak, ám a legtöbbjük úgy eltűnik, mint szürke szamár a ködben. A rendőrök és a nyomozók éveken, vagy akár évtizedeken át is törhetik a fejüket, hogyan és miként alakulhatott ki a helyzet és miért nem találtak egy nyomot sem, amivel felgöngyölíthetnék az ügyet. Ilyenkor szokott egy csomó összeesküvés elmélet születni, amik közül van logikus és teljesen logikátlan is. A mai posztunkban 4 ilyen esetet hoztunk el nektek.

1, Fiú Somosierraból

Juan Pedro Martínez Gómez egy 10 éves kisfiú volt, aki nyomtalanul eltűnt 1986-ban. Apjának, Andres Martínez Navarronak volt egy kénsavszállító autója, amit el kellett vinni június 24-én Bilbaóba. A fiú ezen a napon ünnepelte születésnapját és az édesapja azzal akarta meglepni, hogy őt is magával viszi Bilbaóba. Természetesen ennek tükrében nem hagyták otthon az édesanyát, Carmen Gomez Legaz-t sem.

Június 25-én délután 17:30-kor a család megállt egy út menti kis motelnél. A család bement a helyi vendéglátó egységbe egy csésze kávéra, Juan Pedro pedig egy pohár tejet és egy szelet sütit kért. Az őket kiszolgáló pincér semmilyen furcsa viselkedést nem vett rajtuk észre, csak annyit, hogy a gyermek indokolatlanul is melegen van felöltöztetve. Juan Pedro-n egy meleg pulóver és egy hosszú nadrág volt.

30 perccel később a kénsavat szállító teherautóval a somosierrai hegyszoroshoz értek, ahol a megengedett 90 km/h óra helyett 120 vagy 140 km/h-val haladt az autó. Hirtelen felborultak eközben pedig a kénsav kiszivárgott a tartályból. Sajnos teherautóstul együtt lezuhantak a szakadékba. Amikor megtalálták őket csak két holtestre bukkantak, a két szülőére. Juan Pedro teste sehol sem volt.

Több összeesküvés elmélet látott napvilágot ezzel kapcsolatban. Az egyik szerint a fiú testét szétmarta a kénsav, ez azonban azért nem lehetséges, mert a teljes test lebomlásához 5 napra van szükség. A másik elmélet szerint a fiút elrabolták.

A szemtanúk elmondása alapján a baleset helyszínén egy fehér színű furgon állt, amiben külföldiek utaztak a baleset után pedig valamit kivettek a teherautó fülkéjéből. Akadtak olyanok, akik azt vallották, hogy a kisfiút vették ki, ám a kórházba menet meghalt a furgonban. Csak azért nem találta meg a rendőrség mert elrejtették a testét, hogy elkerüljék a lehetséges problémákat.

Egy évvel később a tartály egyik rekeszében egy gyanús táskára bukkantak a nyomozók, mely tele volt tiltott anyagokkal. Ennek tükrében azt gondolták, hogy Juan Pedro apja csempész volt és a rossz anyagi helyzetüket próbálta megoldani. A bűncselekmény elkövetésére a fiát használhatták garanciaként.

Később a fiú megmentéséről szóló pletykák is szárnyra kaptak Somosierraban. Az utána következő években több, hasonló ruhában közlekedő gyereket láttak a hegyszoros közelében.

Juan Pedrot az eltűnése után rokonai szüntelenül keresték. Még egy híres nyomozót is felfogadtak, aki megkeresi őt. Egy idő után egyre több fenyegető telefonhívást kaptak, hogy álljanak le a fiú keresésével. A fiú sorsáról a mai napig semmit lehet tudni.

2, Elizabeth Canning

A 18. század egyik legmegosztóbb története, ami egy Elizabeth Canning nevű szolgálólánnyal történt. A lány január 1-én tűnt el abból a házból ahol dolgozott. A szemtanúk arról számoltak be, hogy az eltűnésének helyétől nem messze női sikoly hallatszott. A legfurcsább az egészben az, hogy Elizabeth egy hónappal az eltűnése után visszatért. Szülei háza előtt kimerülten és rongyos ruhákban jelent meg.

A lány azt mesélte, hogy két ember támadta meg, elvették a ruháit és egy hónapig bezárva tartották őt. Később azt mesélte, hogy egy bizonyos Mary Squires és Susannah Wells munkát ajánlott neki egy bordélyban, de ő nem élt ezzel a lehetőséggel.

Henry Fielding bíró egyesével kihallgatta őket. Amikor Elizabeth-et hallgatták ki, akkor nem engedték be a tárgyalóterembe feltételezett elrablóit. A két illetőt nemcsak illegális fogva tartással, hanem emberrablással is vádolták. Egy ilyen tettért akkoriban kivégzés járt. Crisp Gascoyne London akkori polgármestere nem volt biztos a nyomozás eredményében ezért saját maga indított vizsgálatot az ügyben.

Újfent kihallgatta a gyanúsítottakat és azok családtagjait is és arra a következtetésre jutott,hogy Mary nem vehetett részt Elizabeth elrablásában, mert az elkövetés időpontjában az ország másik felében volt. Ezután őt szabadon engedték, Elizabeth Canninget pedig hamis tanúzás miatt elítélték.

Elizabeth 1 hónap börtönbüntetést és 7 év száműzetést kapott. 1756-ban azonban kegyelmet kapott és férjhez ment, majd 4 gyermeket szült.

Elizabeth Canning 1773-ban hagyta el a földi világot ám egykori titkos eltűnésével kapcsolatban a bíróság soha nem talált semmilyen bizonyítékot, hogy Susanne Wells-nek bármi köze lett volna az elrablásához, ahogy ő állította.

3, Barbara Bolick

A történelem egyik leggyorsabb eltűnése 2007-ben történt. Barbara Bolick 55 éves volt, szenvedélyesen szeretett a hegyekben túrázni. A férjével szokott elmenni kirándulni, de ő egy szívroham után, már nem tudott részt venni az ilyen programokon.

2007 nyarán az egyik barátja látogatta meg őt, (egy másik elmélet szerint rokon volt) és Barbara vele ment a hegyekbe. Jim Ramaker volt a neve útitársának, akit teljesen lenyűgözött a látvány és a festői természet. Jim egy pillanatra fordult el Barbaratól és 6-10 méterrel arrébb egy nőt és egy férfit pillantott meg. Mire visszanézett Barbara nem volt sehol.

Jim később elmondta a rendőrségnek, hogy alaposan megvizsgálta a környéket, kutatta Barbara nyomait, de nem talált semmit. A rendőrség kezdetben a férfit gyanúsította, de a nyomozók bebizonyították, hogy hogy nem vehetett benne részt. Néhány tanú szerint Barbara és Jim ugyanazon a helyen két másik túrázóval beszélgetett, ám a két illetőt még pénzjutalom fejében sem találták meg.

Két elmélet született, az egyik szerint baleset volt a másik szerint pedig emberölés. A legnagyobb probléma az volt, hogy egyik elmélet alátámasztására sem volt semmilyen bizonyíték.

4, A Ljubov Orlova szellemhajó

A hajót 1976-ban építették és első körben expedíciós hajónak szánták, majd 23 évnyi szolgálat után a Marine Expedition bérbe adta a hajót. A 2000-es évek elején expedíciós hajóútra ment az Antarktiszra és 2002-ben egy jelentős átalakításon esett át.

A hajó sokáig hajózott óceánokon át, ám a hajó tulajdonosának már nem volt annyi pénze, hogy a legénységét kifizesse, ezért nagyon sokáig nem kaptak bért. 2010-ben több többször is megpróbálták letartóztatni a tulajdonost, de nem sikerült, majd 2013-ban elkobozták tőle a hajót és a Dominikai Köztársaság felé vontatták. A vontatás során a vontatókötél elszakadt és a hajó elsodródott.

Megpróbálták befogni, de mind hiába, a Lyubov Orlova szellemhajóvá vált. A hajó szabadon sodródott az Atlanti-óceánon azonosító lámpák és személyzet nélkül. Kb egy hónapra rá 2013 márciusában az ír média arról számolt be, hogy vészjeleket fogtak be egy kilométerre az ország partjától.

Először azt hitték, hogy a hajó már rég elsüllyedt, de amikor elmentek arra a területre, ahonnan jött a vészjelzés, akkor nem találták sem a hajót, sem a roncsok nyomait. Januárban olyan pletykák keltek szárnyra, miszerint a Lyubov Orlov éppen Írország partjai felé tart és a hajón kannibálok vannak. Később ezt az információt megcáfolták.

2017 végén a Daily Star újságírói azt sugallták, hogy a kaliforniai Coronado térségben található a Lyubov Orlova roncsa. Később kiderült, hogy ezek egy másik hajóhoz tartoznak, a SS Monte Carlo-hoz.

Ti ismertek hasonló rejtélyes eltűnéseket?

Hirdetés