2022 augusztus 19 péntek
KezdőlapCeleb49 évesen hunyt el a Gyilkos elmék és a Carnivàle – A...

49 évesen hunyt el a Gyilkos elmék és a Carnivàle – A vándorcirkusz színésze

-

Nagy a valószínűsége, hogy sokan nem tudják kihez társítani Brian Turk nevét, pedig rengeteg filmben és sorozatban játszott már élete során. Olyan hollywoodi klasszisokban játszott, mint a Két pasi meg egy kicsi, Ízlésficam, Gyilkos elmék, a Minden hájjal megkent hazug, a Buffy, a vámpírok réme, az Amerikai pite 2 és a Carnivàle – A vándorcirkusz.

Ezen kívül persze több filmben is kapott szerepet, ám sok időbe telne, mire az összeset ismertetnénk. Sajnálatos módon azonban történt egy tragédia és a színész 49 éves korában elhunyt.

A színésznél 2018 elején rákot diagnosztizáltak, ami 2019 márciusában került a végső stádiumába. Ekkor már nem volt kérdés, hogy Briannak már csak hetei, hónapjai vannak vissza. Turk egészen szeptemberig kitartott, de a szervezete felmondta a szolgálatot és nem tudott tovább a rák ellen küzdeni így 2019. szeptember 13-án örök álomra hajtotta fejét.

Hozzá kell tennünk, hogy pályafutása alatt csak egy-két rész erejéig szerepelt a népszerű és sokak által ismert sorozatokban, ám legtovább a “Carnivále – A vándorcirkusz” című sorozatban láthatta a nagyérdemű közönség.

A GoFundMe nevű oldalon, gyűjtést szerveztek, az özvegyének és nyolc esztendős kisfiának, hiszen most óriási segítségre van szükségük, nemcsak érzelmileg, de anyagilag is. Jelenleg 33.000 dollárnak megfelelő összeget tudtak összegyűjteni.

Őszinte részvétünk a családnak!

Ezek is érdekelhetnek