Elképzelhető, hogy csak az ébresztő miatt tartod közel magadhoz a telefonod, vagy mert lehet egy fontos hívást vársz, viszont meg kell jegyeznünk, hogy ez nem túl egészséges, sőt kifejezetten egészségtelen telefonnal együtt aludni, aminek több oka i van, például elszívja az energiád, negatívan befolyásolja az alvást és így tovább. Ha napközben sem tudod mellőzni, az is komoly egészségügyi problémákat idézhet elő, amivel nem szabad játszani. Mostani cikkünkben 5 hibát gyűjtöttünk össze, amit szinte minden mobiltelefon tulajdonos elkövet nap mint nap.

1, Együtt alvás

A mobiltelefon igazság szerint egy elektromágneses adó-vevő, amit rádióhullámokat bocsát ki. Bár ez még nem bizonyított, de kutatások szerint ezek a hullámok képesek befolyásolni az agyad, bizony még alvás során is. Sőt képes megzavarni az alvási ciklusod úgy, hogy észre sem veszed. Ha nem tudod kikapcsolni, vagy másik szobában hagyni, míg alszol, tedd inkább repülő üzemmódba.

2, Túl hosszú ideig nézed a kék fényt

A kijelző által kibocsátott kék fény csökkenti a melatonin termelést, mely köztudott, hogy az alvás hormonja. Ha nem termelődik a melatonin nem tudsz rendesen elaludni ez pedig kialvatlansághoz és fáradtsághoz vezethet. A másik probléma, hogy a kék fény fejfájást, szem- és látási problémákat is okozhat. Ha este semmiféleképpen nem tudod letenni a telefont, akkor állítsd át éjszakai módba, ami kizárja a kék fényt.

3, Használata alacsony térerővel

Gyenge térerő esetén azért nem célszerű használni a telefont, mert erősebb jelet bocsáthat ki, mint mikor maximumon van a jelerősség. Ez több kárt és problémát is okozhat, amire oda kell figyelni. Dr. Devra Davis írt egy könyvet “Disconnect: The Truth about Mobile‑phone Radiation, what the Industry Has Done” címmel melyben a telefon veszélyeit taglalja alacsony jelerősség esetén.

4, Folyamatosan érintkezik a bőrrel

Számos tanulmány foglalkozik a mobiltelefonok és a rák közötti kapcsolattal, különösen a 900 MHz körüli átviteli jelűekre, ami felforrósítja a telefont. A bőr apránként el tudja nyelni a meleget, amikor folyamatosan a kezedben tartod a készüléket. Noha a rádiófrekvenciás sugárzásnak nincs bizonyított hatása az emberi testre, tudjuk, hogy az abszorpciós arány drámai módon csökkenhet, ha bizonyos távolságot tartasz a telefonodtól. Inkább használj fülhallgatót vagy kihangosítót beszélgetés közben.

5, Rossz testtartás

Ismert tény, hogy a mobiltelefon használat hüvelykujj sérüléseket okoz, például ínhüvelygyulladást. Van egy másik egészségügyi probléma, amit a telefonozás idéz elő, ez nem más, mint az úgynevezett “text neck” – ami annyit tesz szöveg felé hajló nyak – Amikor a fejedet előrehajlítod, és a kijelzőre nézel a nyaki nő.gerincre nehezedő stressz egyre csak nő.

Az idő múlásával a nyakad súlya az ötszörösére nőhet, ami a fej súlyával azonos. Ez nyaki fájdalmat és testtartási rendellenességeket idéz elő. Ennek elkerülése érdekében a telefont tartsd szemmagasságban és a nyakad tartsd egyenesen.

Hasznosnak tartottad a cikket?

Hirdetés