2022 január 26 szerda
KezdőlapVideókSzórakoztató5 híres jóslat, mely végül valóra vált

5 híres jóslat, mely végül valóra vált

-

A látomások, próféciákat hülyeségnek gondolod? Az ember évezredek óta próbálja megjósolni a jövőt és irányítani a sorsát. Sok ezzel foglalkozó ember meglehetősen homályosan írta le a jövőre vonatkozó látomásait, teret hagyva az értelmezésnek. Voltak azonban olyan jóslatok, melyek egyértelműen valóra váltak.

A maja naptár
Az összeesküvés-elméletek hívei a 2012. december 21-i dátumot a világ végének tekintette. Valójában csak a maja naptár vége jött el. A maják nagyon hosszú számításokat készítettek és hatalmas időintervallumokra osztották őket. Maga a dátum kérdése náluk nagyon keveset jelentett. A naptáruk vége semmit nem jelentett a kultúrájukban és semmi közük nem volt egy esetleges közelgő kataklizmához.

Tesla és a technológiai víziója
Nikola Tesla az egyik legnagyobb géniusz volt a technológia területén. Elképzelései jóval előrébb jártak, mint a kor szelleme és lehetőségei. Ez a szerb mérnök a 20. század elején sok mindent megjósolt, amik nélkül ma már elképzelni sem tudnánk az életünket. Ilyenek az internet, a Wi-Fi, az okostelefonok és a videóhívás.

Akkoriban bolondnak és fantáziátlannak titulálták ezekért a meglátásaiért. Halála után a kormány felforgatta a lakását a terveit keresve. Fegyverek és katonai gépek terveire bukkantak, melyek azóta megváltoztatták a világ csatatereit.

A lengyel pápa megválasztása
Czesław Klimuszko egy lengyel lelkész, aki látnokként és a gyógynövényeivel szerzett hírnevet. Próféciái nem egyszer valóra váltak. Az egyik ilyen az volt, hogy a pápa lengyel lesz. Malakiás próféciájában is megemlítésre kerül II. János Pál. Ő ugyanis a nap munkásságára hivatkozott, amikor a pápa személyét jósolta meg. II. János Pál 1920. május 18-án, napfogyatkozás napján született.

A Titanic elsüllyedése
1898-ban Morgan Robertson író megjelentette a Titán bukása című könyvét. Ez egy hatalmas személyszállító hajóról szól, a Titánról mely állítólag elsüllyeszthetetlen és biztonságos. Még mentőcsónak sem kell rá. A kolosszus harmadik útján azonban egy jéghegynek ütközik és elsüllyed.

Ismerős ugye? 1912-ben 14 évvel a könyv megjelenése után ugyanez lett a sorsa a Titanicnak is. Későbbi műveiben tengeralattjárók periszkópjáról is írt, ami akkoriban még nem volt ismert.

Jules Verne és a holdraszállás
Jules Verne munkásságát a sci-fi műfaj alfájának és omegájának tartják. 1865-ben jelent meg a Földtől a Holdig című könyve, melyben az emberek Holdra vezető útját írja le. Egy különleges lövedék és egy hatalmas ágyú segítségével jutnak el odáig. Még a súlytalanságról is írt. A regény nagy elismerést kapott.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

Ezek is érdekelhetnek