2022 június 27 hétfő
KezdőlapEmberek5 nap leforgás alatt vesztette el 3 családtagját a koronavírus miatt -...

5 nap leforgás alatt vesztette el 3 családtagját a koronavírus miatt – Most arra ösztönöz másokat, hogy oltassák be magukat

-

A koronavírus járvány sajnálatos módon sokak életét tette tönkre. Nemcsak arról beszélünk, hogy elvesztették a munkájukat vagy épp az albérletüket, hanem arról is, hogy szeretett családtagoktól kellett hirtelen búcsút venniük. Voltak, akik nem is tudtak elköszönni, mert a kórházban érte őket a vég. Egy floridai nő 5 nap leforgása alatt élte át a poklok poklát a koronavírus miatt.

Annak ellenére, hogy a járvány most épp nem pusztít úgy mint egy évvel ezelőtt, az emberek nem nyugodhatnak meg teljes mértékben. Tény, hogy akadnak országok, ahol elég jó az átoltottság, köztük hazánkban is, de ez nem jelenti azt, hogy a beoltottak nem kaphatják el a vírust vagy annak bármilyen variánsát.

Ők is ugyanúgy megfertőződhetnek, csak a lefolyás és a szövődmények nem lesznek olyan súlyosak, mint azoknál, akik nem oltatták be magukat. Cikkünk főszereplője most minden oltatlant arra kér, hogy menjen el és vegye fel az oltást, mert az életük múlhat rajta.

Tiffany Devereaux egy hét alatt veszítette el 35 éves vőlegényét, 65 éves éves édesanyját és 85 éves nagymamáját. Haláluk a Covid-19 szövődményei miatt következett be. A legszomorúbb, hogy Tiffany nem tudott részt venni vőlegénye temetésén, mivel haldokló édesanyja mellett volt a kórházban. Tőle akkor tudott elbúcsúzni.

“Szombaton elvesztettem a nagymamámat, hétfőn a vőlegényemet, csütörtökön pedig az édesanyámat. Le kellett mondanom a vőlegényem temetéséről, hogy az édesanyám mellett lehessek a halálos ágyán. A többi gyászolónak elmondtam, hogy az édesanyám el fog hunyni, így szeretném utoljára látni őt.” – mondta Tiffany.

A nő teljesen összetört. Nem tudja, mihez kezdjen, hogyan dolgozza fel családja tragikus elvesztését. Pár napa alatt 180 fokos fordulatot vett az élete és egyelőre nem látja a kiutat a sötétségből. A megtört nő egy interjúban a következőt nyilatkozta:

“Elveszettnek érzem magam, teljesen elveszettnek. Nem tudom, mit gondoljak vagy mit érezzek most. Vissza akarom kapni a szeretteimet. Mindig is segítettek átvészelni életem legnehezebb időszakait, de most nincsenek mellettem. Elmentek.”

Tiffany is elkapta a koronavírust, viszont a többiekkel ellentétben neki enyhe lefolyású volt a betegsége. Most, hogy megélte a tragédiát úgy döntött, hogy elmegy beoltatni magát. Mint kiderült, édesanyja és vőlegénye utolsó kívánsága is ez volt.

“Édesanyám és vőlegényem utolsó kívánsága az volt, hogy oltassam be magam. Azt mondták, fájdalmas átélni ennek a betegségnek a szövődményeit. Szeretném, ha mindenki tudná mennyire fontos az oltás, hisz megmenthet egy szörnyű tragédiától.”

Az egyik szomszédja adománygyűjtést szervezett Tiffany számára. majdnem 300.000 forintnak megfelelő dollárt akart gyűjteni neki. Az internetezők ezt az összeget a tervezett hatszorosára emelték. Akármennyire is a jó szándék vezérelte őket Tiffany számára semmilyen pénz nem pótolhatja szerettei elvesztését.

Őszinte részvétünk Tiffanynak!

Ezek is érdekelhetnek