Teljesen normális dolog, ha nem kedvelsz minden embert, akivel találkozol életed során. Nyilván sokkal óvatosabbak és gyanakvóbbak vagyunk az idegen személyekkel szemben, mert nem tudhatjuk milyen szokásaik és gondolkodásuk van. Előfordulhat, hogy a közös érdekek és vélemények egyáltalán nem találkoznak, ilyenkor szoktuk "beletenni" őket a bosszantó emberek csoportjába. Mai napon összegyűjtöttünk 7 emberi viselkedést, amit hosszútávon egyetlen ember sem tudna elviselni.

Túlzott altruizmus (az egyén saját kárán is segíti a társait)

Jó, ha egy ember kedves, de nem szabad túlzásba esni vele, mert egy idő után ez elkezdheti zavarni a többi embert, sőt a túlzott kedvesség miatt az emberek gyanakodni kezdenek. Kutatások alátámasztották, hogy a túlzott önzetlenséget és önzőséget az emberek nem igazán szeretik.



Híres emberekkel való nagyzolás.

Senki sem szimpatizál olyan emberekkel, akik azzal nagyzolnak, hogy nagy és híres embereket ismernek. A svájci tudósok szerint, minél többet emlegeted "híres" barátaidat, annál jobban csökken a hitelességed más emberek szemében.



Gyakran használt közösségi média.

Szociológusok és pszichológusok szerint nem jó, ha egy embernek sok barátja és követője van, mert az emberek többsége nem bízik az ilyen emberekben. Az ilyen embert csak egyetlen dolog érdekli, az pedig a társadalmi média. Az optimális barát mennyisége kb. 338 körül van.

Ezen felül az sem jó, ha túl sok képe van fent, mert akkor az ideje nagy részét saját maga és különböző ételek fotózásával tölti.



Túlzott boldogság.

Pszichológusok szerint, akik túlságosan is sokat mosolyognak ok nélkül, azok naivak. Sőt a túlzott és széles mosoly irritálhatja az emberek nagy részét. Azok, akik mindig mosolyognak, gyakran kapnak kellemetlen feladatokat, mert sokan úgy gondolják, hogy az efféle emberek nemigazán tudják felmérni az adott feladat nehézségét, nem utolsó sorban pedig nem fogják visszautasítani azt.



Nehezen kiejthető nevek.

Kutatások szerint a hosszú és nehezen kiejthető nevű emberekhez nem állnak olyan jól, mint társaikhoz. Vélhetően emiatt is sikeresebbek a könnyű nevekkel rendelkező személyek. Ez annak köszönhető, hogy minden olyan dolgot, amit nem ismerünk gyanakvással kezeljük. A hírességek is gyakran váltják le hosszú és bonyolult neveiket valami egyszerű csengésű művésznévre.



Túlzott önimádás.

Nem szeretik azokat a személyeket, akik túlságosan is fényezik magukat. Az új barátok vagy munkatársak előtt ez átmenetileg lehet, hogy jó taktika, de hosszútávon nem kifizetődő. Mutatunk példát:

A munkáltató egy interjú során megkérdezi a gyengeségeidet.

Rossz válaszok:

- Maximalista vagyok. Addig nem tudok aludni, amíg meg nem csinálom a rám bízott feladatokat.

„Munkamániás vagyok, számomra a hétköznapok és hétvégék ugyanolyanok."



 

Túlzott kritizálás.

Egyes emberek állandóan kritizálják társaikat, melyre néhány hipotézist állítottak fel a tudósok. A pesszimista egyének állandóan negatívan értékelik a dolgokat és az életet, mindig találnak valamit amit ki nem állhatnak. Az optimista személyek mindig igyekeznek pozitív gondolatokkal megtölteni elméjüket. Ezt a szemléleti módszert, pedig nagyon nehéz megváltoztatni egy emberben.

A másik lehetséges variáció az, hogy azért kritizálják egymást az emberek, mert ettől nem érzik magukat annyira egyedül.



Neked mi a véleményed ezekről?