Sok olyan film van, amiről köztudott, hogy igaz történeten alapul. Gyakran azonban a filmkészítők megváltoztatnak olyan elemeket, amiktől a történet színesebb, izgalmasabb és így jobban eladható lesz. Ezek az elemek általában csak apróságok, de előfordul az is, hogy szinte – az alapon kívül – mindent megváltoztatnak.
7 ilyen filmet gyűjtöttünk össze, amiknél leírjuk, hogy az miben tér el a valóságtól.

1. Kapj el ha tudsz
– Az igazi Frank Abagnale sosem látta az apját, miután elszökött otthonról. A filmben Spielberg ezt megváltoztatta, hogy legyen egyfajta kötelék apa és fiú között. Frank-nek is tetszett az ötlet és támogatta a rendezőt.
– A valóságban Frank míg börtönben volt, hamis papírokkal és igazolványokkal képes volt elhitetni a börtönigazgatóval, hogy ő beépített FBI ügynök és hogy mindenképp ki kell engednie, ugyanis egy másik ügynökkel kell találkoznia. Ezt a részt valószínűleg azért hagyták ki a filmből, mert nem akarták tovább rontani az FBI hírnevét.

2. Terminál
– A film egy irán férfi, Mehran Karimi Nasseri történetét dolgozza fel, akinek el kellett hagynia az országát. A párizsi reptéren viszont ellopták az összes iratát és 18 (!) évig élt a terminálban.
– Miután újra kiállították az iratait, Mehran nem akarta elhagyni a repteret, de 2006-ban sürgősen kórházba kellett szállítani. Miután kiengedték egy a reptérhez közeli hotelben szállt meg, majd vett egy lakást Párizsban.

3. Életrevalók
– Driss (a gondozó) Abdel Cellu-t személyesíti meg, akinek 4 éves korában el kellett hagynia a szüleit és a rokonaihoz költöztették Párizsba. 23 éves korában került Philippe-hez.
– A rendező úgy döntött, hogy néhány jelenetet kihagy a filmből, például a valóságban előfordult, hogy Abdel táncosnőt hívott Philippe-hez.
– Abdel volt, hogy elvitte Philippe egyik Jaguar-ját, amit teljesen össze is tört.
– Abdel elmondása szerint ő egyáltalán nem hasonlít a filmbéli Driss-re, hiszen még táncolni sem tud.

4. Dunkirk
– Annak ellenére, hogy a film készítői törekedtek a történelmi realitásra, néhány dolgot megváltoztattak. Például a filmben úgy mutatják be, hogy a francia és indiai katonák aktívan segítettek a mentésben, a valóságban viszont nagyon kevesen voltak.
– Dunkirk városa szinte teljesen romba volt döntve már azelőtt, hogy megkezdték volna a mentőakciót.

5. Az igazi kaland
– A film az Egyesült Államokban játszódik, az eredeti, valóságban megtörtént események viszont Angliában.
– A valóságban Dylan (a fiú) 6 éves volt és jó viszonyban voltak az apjával. Az állandó veszekedésekkel csak a rendező akarta feldobni a filmet.
– A valóságban a Benjamin felesége elhunyt, miután megvették az állatkertet.
– Az állatkert megvásárlása a való életben közel sem volt annyira egyszerű, mint a filmben: 2 évbe telt.

6. Mielőtt meghaltam
– A filmbeli karakter teljesen eltér a valóságtól, ugyanis Ron Woodroof-nak volt felesége és lánya is, valamint egy húga. De ez teljesen kimaradt a filmből.
– Woodroof a való életben nem olyan durva, illetve mindig is kerülte a konfliktusokat.

7. A visszatérő
– A filmben lévő kultikus medve-harc jelenet a valóságban nem télen, hanem nyáron történt.
– A valóságban semmi nem utal arra, hogy Hugh állatok tetemeiben aludt volna.
– A rendező ötlete volt az is, hogy megöljék Hugh fiát, illetve a bosszú is. A valóságban Hugh megbocsátott mindkét férfinak, habár megszakította velük a kapcsolatot.

Hirdetés