KezdőlapEmberek8 éves kora óta volt túlsúlyos és már az orvosok is aggódtak...

8 éves kora óta volt túlsúlyos és már az orvosok is aggódtak érte – Álommunkája megszerzése miatt viszont drasztikus fogyáson ment át

-

Annie Stallings sajnálatos módon a súlyosan elhízott emberek csoportjába tartozott, ugyanis 114 kilót nyomott. Mára sikerült testtömegének csaknem felét leadnia. A 19 éves lány bevallotta, hogy veszélyesen el volt hízva és erre az orvosok is figyelmeztették. Most elárulta, hogyan sikerült neki visszaszereznie az életét és leadni csaknem 60 kilót.

A floridai származású irodai asszisztensként dolgozó Annie 8 éves kora óta volt túlsúlyos. Miután 2019-ben nagypapája elhunyt az evésbe menekült, mert máshogy nem tudta feldolgozni a gyászt.

Annie elmondta, hogy mindent megeszik, amit csak talál, legyen az chips, pizza, desszert, hamburger…stb. Az iskolában mindig zaklatták a méretei miatt, és sokan “kövérnek” nevezték.

Soha nem tudott rendesen beilleszkedni, nem tudott a barátnőkkel sem ruhát cserélni, mert mindenkié kicsi volt rá és a szerelmet sem tudta megtapasztalni, mert a fiúk elfordították a fejüket, mikor meglátták.

Annie emiatt teljesen összetört és újra az evésbe menekült az ördögi kör pedig folytatódott. 18 évesen 167 centi és 114 kiló volt. A BMI kalkulátor segítségével derült ki, hogy súlyosan el van hízva. Ez komoly egészségügyi problémákat okozhat, melyek végső esetben végzetesek lehetnek.

Ekkor döbbent rá, hogy ez nem mehet így tovább és tennie kell azért, hogy elkerülje egy esetleges agyvérzés vagy szívroham kialakulását. Kalóriaszegény étrendre váltott, vagyis kevesebb kalóriát vitt be a szervezetébe, mint amennyit elégetett.

Ezen kívül kardió- és nagy intenzitású edzéseket végzett. Rendszeresen futott és hetente legalább 1,5 kilót fogyott. Nem sokkal később 44 kilóval lett könnyebb. Elmondása szerint elkeserítő volt ezt elkezdeni és az elején alig látszódott változás, de mivel elhatározta, hogy lefogy ezért nem hagyta abba.

10 hónap alatt újabb kilóktól szabadult meg és most körülbelül 67 kilót nyom. Úgy gondolja a fogyás megváltoztatta az életét. Sikerült 24-es ruhaméretről 6-ra váltania és úgy döntött, hogy a rendőrségnél fog elhelyezkedni, mert most megfelel az ottani munkakör követelményeinek.

“Egész életemben túlsúlyos voltam, és az ételt nagyon sokáig használtam egyfajta menekülésként. Emlékszem, amikor a nagyapám elhunyt úgy kezeltem a veszteséget, hogy mindent megettem, amire épp vágytam. Annak ellenére, hogy nem mindig tetszett az amit a tükörben láttam, szerettem magam és önbizalmam is volt. Viszont a jövőbeli karrierem miatt is szerettem volna lefogyni, ami végül sikerült is.

Évekkel ezelőtt is sikerült közel 50 kilót fogynom, de visszahíztam. Most azt szerettem volna, ha nem vallok kudarcot és a fogyás által elért eredmény állandósul. Akkoriban sok salátát és kevesebb hamburgert ettem, valamint kipróbáltam a keto diétát is. Viszonylag gyorsan tudtam fogyni, miután megváltoztattam az étrendemet és sportolni is elmentem.” – mondta.

Annie naponta körülbelül 2500 kalóriát fogyasztott. A reggeli bagel vagy pizza volt, az ebéd és a vacsora pedig valamilyen tészta, sültkrumpli vagy hamburger. Miután elkezdte a fogyókúrát a 2500 kalóriából gyorsan 1500 lett. Reggelire turmixot ivott, ebédre tojásos omlettet evett, vacsorára pedig grillezett csirkesalátát.

“A kalóriahiányos étrendben nincsenek olyan élelmiszerek, amelyektől távol kellene tartanom magam, itt inkább az adagok számítanak. Észrevettem, hogy több zöldséget kezdtem el enni, korábban ilyenre nem volt példa. A legnagyobb kihívást viszont az édességek elhanyagolása okozta, de kiderült, hogy a “Hershey’s Kiss” is ugyanolyan jó.

Olyan edzéseket végeztem, amiket YouTube-on találtam, és minden nap egy órát sétáltam hegynek felfelé a futópadon. Ügyeltem arra, hogy naponta elérjem a tízezer lépést és a lehető legtöbbet ugrálókötelezzek.”

Az idegenek mára már kedvesebben bánnak vele és többen is észrevették lenyűgöző átalakulását.

“Már nem érzem magam láthatatlannak, ami nagyon furcsa, mivel még soha nem volt ilyen. Aktívabb vagyok így boldogabb és befogadóbb életmódot élhetek, mint korábban. Még mindig ugyanúgy szeretem magam és önbizalmam is van, csak a testem lett kisebb.”

Gratulálunk neki az átalakuláshoz!

Ezeket is olvasd el

Húsevő baktérium jelent meg a Balti-tengeren. Egy férfi lábát “felfalta”

A balti-tengeri húsevő baktérium óvatlan turistákra leselkedik. Sajnos veszélyesebb, mint azt bárki gondolná... A baktériumok és kórokozók nagy veszélyt jelentenek a szervezetünkre. Gondoljunk csak az...