7 pilóta utolsó szavai, amit a becsapódás előtt rögzítettek

Megosztás

7 pilóta utolsó szavai, amit a becsapódás előtti pillanatban rögzített a fekete doboz.

- Hirdetés -

Azt mondják, hogy a repülés a legbiztonságosabb közlekedési forma. 2017-ben csupán 13 halálos áldozatot követeltek a légibalesetek. Ezzel szemben 2018-ban már 500 fő hunyt el balesetben, és mégis ez volt minden idők harmadik legbiztonságosabb éve a balesetek számát tekintve. Ez persze csupán statisztika, melyeket a TV-ben láthatunk. Szinte fel sem kapjuk rá a fejünket. Egy kósza információ, amire két óra múlva már nem is emlékszünk.

De mi van azokkal, akik ott voltak? Mit érezhetett a pilóta az utolsó másodpercben, amikor már tudta, hogy ennyi volt. Talán imádkoznak? Belenyugodtak az elkerülhetetlenbe?

A repülők rendelkeznek egy speciális adatrögzítő készülékkel. Ezt feketedoboznak hívjuk. Érdekesség, hogy a szerkezet valójában nem is fekete, hanem piros, vagy élénk sárga.

kep 2020 10 13 091605 7 pilóta utolsó szavai, amit a becsapódás előtt rögzítettek

Sav-, víz- és hőálló. Rozsdamentes acél- és titánötvözet adja a borítását. Ettől függetlenül voltak esetek, amikor nem lett meg, vagy megsérült az eszköz.

- Hirdetés -

Egyes baleseteknél viszont sikerült kinyerni belőlük az adatot, és hallható rajta a pilóták közti utolsó párbeszéd.

LOT 5055

7 pilóta utolsó szavai

A lengyel légitársaság Varsóból New Yorkba tartó gépén, nem sokkal a felszállás után felrobbant az egyik turbina, ami kigyújtotta a másik kettőt. A pilóták elvesztették az irányítást a jármű felett. Mind a 183 ember az életét vesztette.

A pilóta utolsó szavai ezek voltak „Jó éjt, viszlát, sziasztok, meghalunk!”

Air France 447

kep 2020 10 13 093008 7 pilóta utolsó szavai, amit a becsapódás előtt rögzítettek

Az Air France történelmének legnagyobb katasztrófája. A baleset oka több, egyébként nem végzetes hiba egyidejű bekövetkezése. Rio de Janeiróból tartott Párzsiba 2009. június elsején. Az Airbus 3 és fél órányi repülés után eltűnt a radarról. A gép vesztét egy vihar és az orrára szerelt sebességmérő eszköz eljegesedése okozta. A repülőgép még a levegőben megsemmisült.

A pilóta utolsó szavai: „B….. meg, meghaltunk!”

Alaska Airlines 261

kep 2020 10 13 093853 1024x683 1 7 pilóta utolsó szavai, amit a becsapódás előtt rögzítettek

San Francisco felé tartott, de sajnos egy műszaki hiba miatt a gép elkezdett orral előre zuhanni. A pilóták megpróbálták megfordítani a gépet és fejjel lefelé repülni, hátha így tudják stabilizálni a zuhanást, de sajnos nem sikerült. A gép az óceánba zuhant. 88 áldozata volt a balesetnek.

A pilóta utolsó mondata ez volt: „Hát így jártunk….”

- Hirdetés -

Pacific Southwest Airlines 182

kep 2020 10 13 095612 7 pilóta utolsó szavai, amit a becsapódás előtt rögzítettek

A pilóta és a torony hibájából a összeütközött az utasszállító egy magángéppel. A kisméretű Cessna 172 egy IFR gyakorláson volt. Sajnos valahogy belekerült az utasszállító útvonalába. A Cessna-t nem lehetett rendesen látni a nagy gép ablakából és így 790 méteres magasságon összeütköztek. A torony részéről nem volt megfelelő az információ átadása a kis gép helyzetéről.

Az utolsó beszélgetés:
Első tiszt: Futóművet ki
Első tiszt: Van egy alattunk…
Kapitány: Hoppá
Első tiszt: Áááaa
Megtörténik az ütközés
Kapitány: Nyugi bébi, nyugi…
Kapitány: Hogy állunk?
Első tiszt: Nagyon rosszul
Kapitány: Mi?
Első tiszt: Ütköztünk ember, ütköztünk!
Kapitány a toronynak: Torony itt PSA, zuhanunk
Torony: Oké! Küldjük a segítséget!
(nem felismerhető, hogy ki mondja): Bob!
Kapitány: Ezaz baby!
Kapitány az utasoknak: Kössék be magukat!
(nem felismerhető, hogy ki mondja): Gyerünk béby!
(nem felismerhető, hogy ki mondja): Anyu, szeretlek!

135-en hunytak el a balesetben.

Air Flordia 90

kep 2020 10 13 101817 1024x683 1 7 pilóta utolsó szavai, amit a becsapódás előtt rögzítettek

1982. január 13-án beleütközött egy washingtoni hídba, amit összetört, majd onnan a Potomac folyóba.. A gond az időjárás és a pilóták tapasztalatlansága volt. Érdekesség, hogy a fedélzeten lévők között 5-en túlélték a balesetet, viszont 78-an nem.

Ez volt az utolsó párbeszéd:

Pilóta: Előre, előre csak még egy kicsit, csak legyen meg az 500
Pilóta: Gyerünk! Csak még egy kicsit!
Másod pilóta: Átesünk, lezuhanunk!
Másod pilóta: Larry, le fogunk zuhanni, Larry….
Pilóta: Tudom…

VASP 168

kep 2020 10 13 102759 7 pilóta utolsó szavai, amit a becsapódás előtt rögzítettek

1982, június 8-án csapódott egy brazil hegyoldalba leszállás közben. A katasztrófához a rendkívül rossz, ködös, esős időjárás vezetett.

Ezek voltak az utolsó szavak:

Első tiszt: Látod előttünk azokat a dombokat?
Kapitány: Mit? Az mi?
Első tiszt: Az ott nem egy domb?

Surinam Airways 764

kep 2020 10 13 103528 7 pilóta utolsó szavai, amit a becsapódás előtt rögzítettek

Suriname felé közeledve hatalmas köd volt. A földi irányítás jelezte, hogy nem megfelelőek a körülmények, de nem volt lehetőségük másik repülőtérre menni, mivel kevés volt az üzemanyag. Már harmadjára kísérelték meg a leszállást sikertelenül, amikor nekiütköztek egy fának.

Mikrofon 1: Emeld meg egy picit
Mikrofon 2: Egy-ötven
Mikrofon 1: Húzd fel
Ütközés hangja
Mikrofon 1: Húzd fel
Mikrofon 2: Ennyi volt, meghaltam….

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!