Kártérítés jár a COVID-19 oltásért – Eddig kell benyújtani a pályázatokat

Megosztás

A koronavírus-járvány ideje alatt hazánkban és az egész világon emberek millióit oltották be különböző cégek vakcináival, mostanra viszont kiderült, az oltóanyagok több kárt okoztak, mint hasznot. A kötelező védőoltás mellett volt, aki kampányolt és volt olyan is, aki teljesen ellene volt.

covid Kártérítés jár a COVID-19 oltásért - Eddig kell benyújtani a pályázatokat

A járvány időszaka alatti oltás eleve indulatokat szült, hiszen a szakemberek egy jelentős része hangoztatta, hogy járvány alatt nem szokás oltani. Ennek ellenére a COVID-19 esetében ez nem így történt. Rendkívül rövid idő alatt hozták forgalomba az oltóanyagokat és bár a szakemberek már hosszú ideje dolgoztak ezen, az áttörést mindössze néhány hónap alatt el is érték.

- Hirdetés -

Függően attól, ki mennyi oltást kapott és milyen kórtörténettel rendelkezett az oltást megelőzően, különböző mellékhatások jelentkeztek.

Emellett pedig teljesen egészséges fiatalok is az oltás áldozatává váltak. Legalábbis többen is okolták a vakcinákat a különböző betegségek felbukkanása miatt.

covid1 Kártérítés jár a COVID-19 oltásért - Eddig kell benyújtani a pályázatokat

A Lengyelországban élő betegeknek, akik szembesültek a COVID-19 oltás káros hatásaival lehetőségük nyílik az államtól kártérítést kérni. Ugyanakkor nem mindenki veheti igénybe ezt, mivel a pályázati kiírás csak azoknak szól, akik az AstraZeneca vakcináját kapták és ennek következtében többek között mélyvénás trombózist szenvedtek el.

Az oltás mellékhatásaiként nyilvánosságra hoztak egy speciális listát, ami alapján a betegek megírhatják a pályázatot és igényelhetik a kártérítést. Ennek értelmében akit AstraZenecával oltottak, mélyvénás trombózist szenvedtek és emiatt legalább két hétig kórházban ápoltak, az államtól kérheti az őt megillető mértékű kártérítést. Az igényeket 2024. szeptember 21-ig lehet benyújtani. Csak Lengyelországban ebből a vakcinából 5,3 millió adagot adtak be az országban élőknek.

- Hirdetés -

A betegügyi ombudsman már 2022-ben, illetve 2023 első félévében eddig összesen 223 határozatot hozott, miszerint 4,5 millió lengyel zloty kártérítést ítélt meg a COVID-19 védőoltásokkal kapcsolatban.

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!