2022 május 19 csütörtök
KezdőlapCelebA 2011-es X-faktor üdvöskéje volt - Így változott meg Kováts Vera a...

A 2011-es X-faktor üdvöskéje volt – Így változott meg Kováts Vera a tehetségkutató óta

-

Az X-Faktor cserfes tinisztárjából mára már színésznő lett.

Kováts Verát 2011 őszén ismerte meg az ország a magyar tehetségkutató műsorban, az X-Faktorban. Vera ekkor mindössze 16 éves volt. A lány Nagy Feró mentoráltjaként került be az élő showba. A tinilány valódi energiabomba volt a színpadon. A verseny ideje alatt még a szerelem is rátalált versenytársa, Baricz Gergő személyében. A nyolcadik élő showban azonban pont kettejük párbaját kellett végignéznie a közönségnek, amelyből az énekesnő került ki vesztesen.

A verseny befejeztével Vera visszaült az iskolapadba, a következő év májusában pedig véget ért kapcsolata Baricz Gergővel. Zenei karrierje is felfelé ívelt, több saját dala is megjelent, mint például a Valahol vár!, a Képregény vagy a Hív a fényed.

Tervei alapján óvodapedagógus szeretett volna lenni, de végül mégis a színészet kezdte el vonzani. A Thália Színházban 2013-ban lépett színpadra először a Starfactory című musicalben. Akkoriban rengeteg válogatásra járt annak ellenére, hogy több szakmabeli is megpróbálta őt lebeszélni erről a pályáról.

“A szereplőválogatások alkalmával jó néhány színésznővel találkoztam, és mindannyian óva intettek a pályától, mondván, nagyon nehéz szellemi munka, és eleve olyan hektikus élet ez, hogy ha ők még egyszer dönthetnének, meglehet, mást választanának. Már majdnem ott tartottam, hogy lemondok az álmaimról, és beadom a jelentkezésemet a pszichológia szakra, ami egyébként valóban érdekelt is, amikor egy néma csend után visszajelzést kaptam a Pappa Pia stábjától, hogy enyém a szerep” – emlékezett vissza Kováts Vera.

A 2017-ben megjelent filmben, a Pappa Pia-ban Zita karakterét alakította. A forgatások után úgy érezte, hogy a színészi pálya az ő igazi útja és jelentkezett a Pesti Magyar Színiakadémiára, ahol azonnal sikeres felvételi vizsgát tett.

Egy évvel később osztályfőnöke, Szente Vajk arra kérte Verát, hogy Nyíregyházán ő alakítsa Kovács Vera karakterét a Meseautó című filmben.

Ezt követően pedig szerepet kapott a Holnap Tali! című ifjúsági sorozatban, amelyben Mira bőrébe bújt.

Vera most 24 éves, jövőre fejezi be az akadémiát.

“Örülnék, ha tagja lehetnék egy kőszínháznak, és egyáltalán nem fontos, hogy ez Budapest legyen. Sőt! Boldog lennék, ha Nyíregyházán találnék otthonra, mert az ottani társulatot nagyon szeretem, jól érzem köztük magam. Különben sem számít nekem, hogy hol, csak azt csináljam, amit a legjobban szeretek: játszani, játszani, játszani” – mesélt jövőbeli terveiről a színésznő.

Vera rengeteget változott az elmúlt nyolc évben. Tüsi, rövid haját megnövesztette, főleg azért, mert úgy gondolja, színésznőként az is fontos, hogy hosszabb tincsekkel rendelkezzen.

Ezek is érdekelhetnek