A barátnői könyörögtek, hogy hagyja el őt, de a lány másképp döntött

- Hirdetés -

Mai hihetetlen történetünk egy fiatal srácról szól, akivel egy igazán nem mindennapi eset történt. A fiatalember nem is sejtette, hogy milyen súlyos helyzetben fogja találni magát és mennyire meg fog változni az élete.

Ugye emlékeztek ti is, hogy 19 évesen mennyire tele voltatok tervekkel, álmokkal, merész célokkal és reménnyel? Loren Schauers sem volt ezzel másképp. Hétköznap iskolába járt, szabadidejében pedig részmunkaidőben dolgozott targoncásként. Sabia nevű kedvesével boldog párkapcsolatban éltek és azt tervezték, hogy a diploma megszerzése után összeházasodnak, vesznek egy szép házat és családot alapítanak.

Azonban egy váratlan esemény majdnem minden tervünknek véget vetett

Loren egyik szabadnapján, ahogy általában szokott munkába indult, nem szeretett volna anyagilag függeni a szüleitől, ezért munkát vállalt a tanulmányai mellett. Azon a szerencsétlen napon nagyon rossz idő volt, sűrű köd lepett el mindent és a rossz időjárási körülmények között egy 4 tonnás targoncával lehajtott a hídról ami Loren-re lezuhant. A zuhanás következtében összezúzta a fél testét és a végtagjait. Loren elmondása szerint a sokkhatás miatt nem érzett fájdalmat és mindvégig eszméleténél volt, pedig testének egész alsó részét apró darabokra zúzta a munkagép.

- Hirdetés -

Csontjait szó szerint bedarálta a 4 tonnás targonca. Ahhoz, hogy megmenthessék a fiatal férfi életét, egy ritka, radikális műtétet hajtottak végre rajta.

Amputálták a lábait, a medencéjét, a nemi szerveit, a húgyúti rendszerét, a végbélnyílását és a végbelét. Mivel súlyosan roncsolódott a baleset során, a férfi jobb alkarját is amputálták.

Loren2 A barátnői könyörögtek, hogy hagyja el őt, de a lány másképp döntött

Kevesen hitték, hogy képes lesz felépülni és újra normális életet élni, amíg a srác az életéért küzdött rokonai és szeretett barátnője, Sabia mindvégig ott voltak mellette. Összesen 6 alkalommal búcsúzott el végleg a szeretteitől, amikor a sorsdöntő műtétre került a sor és közölték vele, hogy valószínűleg nem éli túl a fiú hagyott egy üzenetet a barátnőjének, a cetlire csak annyit írt: Szeretlek!

- Hirdetés -

De szerencsére a műtét sikerült!

Amikor Loren magához tért azokat az ismerős szemeket és mosolyt látta, melyeket olyan jól ismert. Senki sem bízott benne, hogy a párkapcsolatuk túléli a történteket. Mindenki azt mondta, hogy Sabia biztosan talál magának, majd valaki mást.

Loren3 A barátnői könyörögtek, hogy hagyja el őt, de a lány másképp döntött

Loren szülei szintén mondták neki, hogy megértenék, ha el akarna menni, de a lány mindenkit meglepve azt válaszolta, hogy az amputáció semmit sem változtat a kapcsolatunkon és minden rendben lesz. Készen áll arra, hogy gondoskodjon kedveséről.

Azt gondolom, mindannyian egyetértünk abban, hogy korunkban amikor a fiatalok már majdnem elvesztették a szerelem valódi érzését, amikor minden harmadik házasság felbomlik, egy ilyen esettel találkozni, igazán ritkaság. Míg a vele egyidős társai 18 évesen csak buliznak és egy percre sem lépnek le a TikTok alkalmazásról, amely platform finoman szólva is nagyon távol áll mindenfajta szellemi tartalomtól, addig Sabia szüntelenül gondoskodik kedveséről. Ez a fajta gondoskodás hatalmas mennyiségű munka, amelyet bizony minden nap el kell végezni.

- Hirdetés -

Melyik 18 éves lány lenne még képes arra, amire Sabia?

Loren hihetetlen bátorságról tett tanúbizonyságot és nem tört össze lélekben a történtek után. Persze ez nagyban köszönhető barátnőjének a rokonok támogatásának a szakképzett orvosi ellátásnak és a fogyatékkal élőkről normálisan gondoskodó társadalomnak. Mindezek a tényezők segítettek Loren-nek abban, hogy önmaga maradjon és ne érezze annyira a helyzet súlyosságát.

Szeretem Őt, ő a mindenem mondja Sabia. Ez a baleset minden bizonnyal megváltoztatta az életünket a legegyszerűbb dolgok is bonyolulttá váltak. Számos probléma adódott, de mi mindent megoldunk! Igen, nagyon fiatalok vagyunk még, de erősek is Loren pedig nem adhatja fel. Azt nem engedem. Nagyon gyakran hallom, hogy hagyjam el őt és kezdjek új életet, de az én életem ő mellette van. Az emberek nem értik, hogyan fogunk együtt élni úgy, hogy nem tudunk szeretkezni. Lehet, hogy a targonca összeroppantotta Loren testét, de nem tudta megbontani a mi világunkat, amelyben a szerelem mindent túlél.

Loren1 A barátnői könyörögtek, hogy hagyja el őt, de a lány másképp döntött

Loren elmondta:

Csak annyit szeretnék mondani, ha valami történne ő vele én is mindent ugyanígy csinálnék. Ami pedig engem illet Istenem, miért hagytál életben?

Meggyőződésem, hogy sokkal többek vagyunk, mint pusztán a testünk. Mindenkinek jó egészséget kívánok és azt, hogy semmi esetre se csüggedjetek. Minden rendben lesz egy a lényeg, hogy azok az emberek vegyenek körül, akiket szeretsz és akik ugyanúgy viszont szeretnek téged!

Loren továbbra is az egyetemen tanul és informatikából szeretne mester diplomát szerezni. Sabia blogot ír az életükről, valamint távoktatásban, üzleti marketinget tanul.

loren A barátnői könyörögtek, hogy hagyja el őt, de a lány másképp döntött

Sok szerencsét kívánunk ennek a bátor párnak, hogy minden tervük és álmuk valóra váljon.

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!