2022 május 25 szerda
KezdőlapEmberekA fiatal lány egy paptól esett teherbe - abortuszra akarta küldeni

A fiatal lány egy paptól esett teherbe – abortuszra akarta küldeni

-

Világunkban elég sok furcsaság történik. A minap arról számoltunk be, hogy egy fiatal lány hét percig volt halott és elmondása szerint ez idő alatt látta a túlvilágot, érezte a szerettei jelenlétét az univerzumban. Egy másik azt mesélte el, hogy ő meg a pokolban járt és találkozott II. János Pál pápával, valamint Michel Jacksonnal. Persze nemcsak a másvilágon történnek megdöbbentő dolgok, hanem itt a Földön is.

Postunkban egy huszonéves lány történetét meséljük el, amit Artur Nowak ügyvéd írt meg könyv formájában. A bűnügyekre specializálódott ügyvéd hivatása során hallott és látott ezt-azt. Többször képviselt a bíróságon mind áldozatokat, mind bűnözőket.

Artur Nowak

Most egy részletet hoztunk el könyvéből, ami a 21 éves Ewaról szól. A fiatal lány a lengyel Podhale városában született és ott is nevelkedett. Egy nap egy pap került a városba, aki szeretett volna segíteni a fiataloknak. Ewa elment hozzá gyónni és nagyon megnyílt előtte. Elmesélt szinte mindent az életéről és családi helyzetéről. Akkor még nem sejtette, hogy a pap ki fogja ezt használni.

Ewa történetét összefoglaló könyv

“Félénk voltam, és a rokonaimmal nem volt túl jó kapcsolatom. Azt mondta hinnem kellene magamban. Sajnos olyan családból származom, ahol a szülők nem nagyon törődtek a gyermekek gondjaival. Egyszerűen megfosztották őket szárnyaiktól. Ezen kívül nem voltam megelégedve a külsőmmel, mert túlsúlyos voltam.

Ő hitt bennem. Fiatalokat gyűjtött maga köré, megmutatta, hogy mennyit tehetünk másokért. Segítettünk például függőségekkel küzdő embereknek. Akkor nagyon elégedett voltam.

Jó lelkésznek tartották, de később tett valamit, amitől minden megváltozott. Erőszakos volt Ewaval. Ez volt az első alkalom egy lány számára. Nem sokra rá kiderült, nemcsak ő vele volt ilyen.

A kép csak illusztráció

“Megtudtam, hogy más lányokkal is ezt tette. Azt mondta, hogy én voltam neki az egyetlen, ezért nem is tudja, hogyan történhetett. A többi lány, olyan volt mint én. Ők is gyónással indultak nála, és a beszélgetés során felhasznált információkat felhasználta ellenük. Tudta, hogy mennyire sebezhetőek és félénkek voltak.

“Kihasználta a zavartságomat. Esküvő előtt nem engedtem senkinek, hogy olyan kapcsolatot létesítsen velem, de ő felhasználta a félénkségem. Ezután mindig kereste a lehetőséget, hogy kettesben maradhassunk. Megbénított. Semmit nem tudtam ellene tenni.”

A kép csak illusztráció

Ewa nem merte elmondani otthon a történteket, mondván úgysem hinnének neki.

“Tudom, hogy a szüleim nem hinnének nekem, és ha mégis, akkor sem engedték volna, hogy feljelentsem. Egy kisváros, mindenki ismer mindenkit. Az emberek tudták, hogy a plébánosnak van gyereke, de nem bánták. Nem volt esélyem, tudom, hogy senki sem hitt volna nekem.

Nem bírtam ezt a nyomást, el akartam menekülni. Ekkor jelent meg egy másik pap, akinek bemutatott. Bíztam benne, és ő is azt állította, hogy segíteni akar, mert látja, hogy valami nincs rendben velem. Elhívott a Amerikába, ám akkor még nem tudtam, hogy összejátszanak. A városban élő pap valószínű csak meg akart szabadulni tőlem, hogy ne csináljak botrányt. Később az a pap levelet írt az amerikainak, hogy be akarom sározni a nevét.

A repülőtéren vett fel, de nem beszéltem angolul. Amikor megérkeztünk a lakásába levetkőzött és úgy járkált. Nagyon meglepődtem, de ő azt mondta, hogy ez itt normális.

A kép csak illusztráció

Két napig maradtam nála, majd elhelyezett egy idős hölgynél, de az unokatestvéreként mutatott be neki. A hölgy péntektől vasárnapig volt velem, utána viszont jött a pap.

Sajnos ez a férfi is kihasználta a lányt, és teherbe is esett. Ez pont akkor történt, mikor Ewa vízuma lejárt, viszont nem hagyta el az államokat, hanem illegálisan ott maradt. Amikor a pap megtudta, hogy terhes, azonnal felajánlotta neki az abortusz lehetőségét.

A lány visszautasította. Ekkor elkezdte rábeszélni arra, hogy adja örökbe a picit. Még néhány papírt is elintézett, hogy néhány napig a kórházban maradhassanak.

“Mikor az első trimeszterben voltam elhozott az idős nőtől, nehogy gyanakodni kezdjen. Félt a botránytól. Bérelt nekem egy kis szobát, és azt folyamatosan ő állta. Megélhetést is biztosított. Az egyházi szervezet gondozását vettem igénybe, akik egyedülálló anyákat segítenek. Ott találkoztam egy amerikai nővel, aki segített a biztosításommal. Van itt egy törvény, miszerint amikor egy nő terhes, akkor biztosítottnak számít és nem kell kifizetnie a kórházi számlákat. A szervezet emberei azt javasolták, hogy az lenne a legjobb, ha nevelőszülőket keresnék a gyereknek.

A kép csak illusztráció

A szülés alatt a pap elhagyta az államokat, hogy senkinek se legyen gyanús. Visszatérve meg volt győződve arról, hogy örökbe adtam a gyermeket. Tévedett. Akkorra már viszonya volt egy másik nővel, aki a papneveldében dolgozott. Ő volt, aki kémkedett utánam.

Egy ideig ideiglenes családban kellett elhelyeznem a picit, míg munkát és lakást nem találok. Amerikában, ha egy nőnek nincs állása, lakása, keresete, támasza, akkor addig nevelőkhöz kell adni a gyermeket. Nem volt választásom, mert nem volt se lakásom, se munkám. A pap már nem volt hajlandó fizetni a kiadásokat. Miután elhagytam a kórházat egy paplakban laktam, ahol csak egy matrac volt.

Ewa végül bevallotta az igazat és elmondta, hogy a pap a gyerek apja. Persze senki sem hitt neki. Végül DNS tesztet kértek tőle.

A kép csak illusztráció

“Senki sem hitt nekem, a városomban lévő pap levelére támaszkodtak, aki azt mondta, hogy be akarom sározni. Ekkor esett le, hogy az elejétől fogva szövetkeztek. A paplak elrendelte a DNS tesztet, mire mondtam, hogy csak nyugodtan. Egy idő után felhívtak, mert számukra is kiderült az igazság.”

A paplakban mindent megpróbáltak, csakhogy ne mondjam el, hogy a gyerekem apja pap. Azt tanácsolták, hogy keressek egy férfit. Biztosra vették, hogy engem és a gyermekemet is szeretni fogja és minden rendben lesz.”

Ewa tartásdíjat kapott tőlük, de a segítség ezzel megszűnt. Senki sem nyújtott számára pszichológiai támogatást, hogy feldolgozza az esetet. Az egyházmegye az ő nevében fizeti a kiadásokat.

Lánya azóta megnőtt és tudja, hogy az apja egy pap, de nem kérdezősködik róla.

Ezek is érdekelhetnek