Az ember egészségére rendkívül veszélyesek azok a nyári napok, amikor nappal és éjjel is egyaránt magas hőmérsékletek uralkodnak. Ilyenkor ugyanis a szervezet még napnyugta után is képtelen lehűlni.

A Kínai Tudományos Akadémia kutatói az 1960-as évektől elemezték az északi félteke hőmérsékleti adatait.

Az eredmények tükrében elmondható, hogy az extrém forró 24 órás periódusok gyakorisága és intenzitása is egyértelműen növekvő tendenciát mutatott.

Azok a napok számítanak ebbe a kategóriába, amelyeknek legmagasabb, illetve a legalacsonyabb hőmérséklete a felső tíz százalékban szerepelt az 1960-2012 közötti periódusban.

Négyszer forróbb nyarak várhatóak

A szakemberek ezt követően az egyes régiókra jellemző adatok felhasználásával modellezték a szélsőségesen forró nyári napok jövőbeli lehetséges számát. Számításaik szerint, amennyiben az üvegházhatású gázok kibocsájtása csökken is annyira, hogy a globális felmelegedés mértéke két Celsius-fok marad, 2100-ig ebben az esetben is megnégyszereződik majd az extrém forró napok száma.

A jövőben a növekedés nagy valószínűséggel folytatódni fog és fel is gyorsul. A kutatócsoport azt is megerősítette, hogy az emberi tevékenységből származó kibocsájtás és az extrém forró 24 órás periódusok növekedése között egyértelmű kapcsolat áll fenn. Hozzátették, hogy az úgynevezett városi hőszigetek hatása is megnő, ami akkor jelentkezik, ha a hűs parkok és vizek helyét átveszi a hőtároló beton és aszfalt, ennek köszönhetően ugyanis a városok sokkal melegebbek lesznek majd, mint a környező vidékek.

Az ENSZ előrejelzése szerint a század közepére az emberek kétharmada már a városokban fog lakni.

Hirdetés