2022 november 27 vasárnap
KezdőlapEmberekA lány, aki elnyerte a Miss Belgium címet, szabadidejében repülőgépet vezet

A lány, aki elnyerte a Miss Belgium címet, szabadidejében repülőgépet vezet

-

A 24 éves ázsiai származású lány már tizenkét éves kora óta jár szépségversenyekre. Másik nagy álma emellett, mindig is a repülés volt.

Angeline Flor Pua első filippínó, sőt mi több, ázsiai származású nőként nyerte el a Miss Universe címet Belgiumban.

Korábban pedig elnyerte már a Miss Philippines Europe és Miss Antwerp címeket is.

A 24 éves Angeline mindig is arról álmodozott, hogy repülhessen, amióta sz eszét tudja, szeretett volna pilóta lenni. 2018-ban ez az álma is valóra vált, ugyanis megszerezte a kereskedelmi pilóta engedélyt, így szabadidejében, kikapcsolódás gyanánt szokott repülni.

A lány elárulta, hogy rengeteget kellett tanulnia ahhoz, hogy végül pilóta lehessen belőle. A szükséges engedélyeket négy év alatt szerezte meg. A tanulás nemcsak sok idejét emésztette fel, hanem a képzés komoly anyagi befektetéssel is járt.

Angeline azt is hozzátette, hogy származása miatt, mind szépségkirálynőként, mind pedig pilótaként érte hátrányos megkülönböztetés. Ahogy ő fogalmaz, van még egy közös két szenvedélyében, mégpedig az, hogy:

“Mindig felkészültnek kell lenned a váratlan helyzetekre.”

Miss Belgiumnak azonban a pilóta engedély megszerzése óta kevés ideje marad repülni, ugyanis a szépségversenyekre is koncentrálnia kell.

Ezek is érdekelhetnek