2005-ben a japán kutatók készítettek egy tanulmányt, amiben az szerepelt, hogy az alkoholmentes sör fogyasztása segítségünkre lehet a rák megelőzésében. Az alkoholmentes sört fogyasztók mája, tüdeje és veséje 85 százalékkal kisebb mértékben károsodott, mint azoké, akik vizet ittak. A szakemberek szerint az alkoholmentes sör olyan összetevőket tartalmaz, amik megakadályozzák a karcinogén anyagok sejtekhez kötődését.

A tizenöt évvel ezelőtti tanulmány arról nem szól, hogy az alkoholtartalmú sör is hasonló hatást gyakorolna. Szakae Arimoto-Kobajasi akkor azt mondta, ha azonosítani lehetne a ráktól védő alkoholmentes sör tartalmát, akkor ezzel a rák kockázata csökkenthető lenne.

Ugyanakkor, a nyugati országokban az összes rák hat százalékát a súlyos alkoholfogyasztás okozza.

Azóta több tanulmány is született a sör jótékony hatásáról, a legújabb szerint pedig, fő alkotóelemének egyik vegyülete súlyos betegségektől védhet meg minket, embereket. Egy 2013-ban készült görög kutatás eredménye szerint az ital javítja az artériák rugalmasságát.

A sör kilencven százaléka víz, ennek köszönhetően hidratál. Ugyanakkor vízhajtó hatása is van, ezáltal pedig csökkenti a vesekő kialakulásának esélyét. Csontjainkra is jó hatással van, mivel a keserűbb, világosabb sörök nagy mennyiségű ortokovasavat tartalmaznak, ami erősíti a csontokat. A sörben oxidációs folyamatokat gátló anyagok is vannak, ezáltal nagy szerepet játszik a rák megelőzésében és gyógyításában.

A Pennsylvania State University nyolcvanezer felnőttet vizsgált meg és megállapították, hogy napi egy-két korsó sör csökkenti a stroke és a kardiovaszkuláris betegségek kialakulásának kockázatát.

Az Idaho-i egyetem szakemberei szerint a sör olyan kulcsfontosságú összetevőket tartalmaz, amik létfontosságúak lehetnek a rák és a gyulladásos megbetegedések elleni küzdelemben. A komlóban található savak, mint a humulonok és lupulonok megállítja a bakteriális fertőzés terjedését és a betegség kialakulását. A tudósok azon dolgoznak, hogy kivonják ezt a vegyületet és létrehozzanak egy olyan hatóanyagot, ami a rák kezelésére szolgál majd.

Vagyis, a sört alkalmazhatnánk úgy, mint egy gyógykezelést.

Kínában ilyen céllal már évszázadok óta használják a sört, ugyanis rájöttek, hiszen rengeteg mindenre van jótékony hatással. Sőt, mostanra már ennek miértjére is rájöttek.

Az Idaho-i egyetem kutatóihoz hasonlóan a tudósok a sör fő alkotóelemében, azaz a komlóban felfedeztek egy xanthohumol elnevezésű vegyületet, ami az emberi szervezetre jótékony hatással van. Amellett, hogy segítségünkre lehet a gyulladások elkerülésében, a rák kialakulását is csökkenti. Továbbá, védelmet nyújt a Parkinson és az Alzheimer kórral szemben is.

Természetesen nem buzdítunk senkit mértéktelen mennyiségű sör elfogyasztására, ugyanis pozitív eredményt csakis a mértékkel történő, minőségi sörök ivása okozhat.