2022 augusztus 15 hétfő
KezdőlapCelebA tragikus pillanatot egy térfigyelő kamera rögzítette: L.L. Junior most visszanézheti Dávidka...

A tragikus pillanatot egy térfigyelő kamera rögzítette: L.L. Junior most visszanézheti Dávidka utolsó másodperceit

-

Lassan egy hónapja, hogy L.L. Junior hároméves kisfia, Dávidka elhunyt, miután kitépte kezét anyja szorításából és a piros lámpa ellenére kiszaladt az útra testvére Lacika után. Információk szerint az édesanya és annak barátai egy rendezvényről tartottak hazafelé, mikor megtörtént a baj. A kisfiút egy szabályosan közlekedő autós ütötte el, aki már nem tudott megállni. A kisfiút egy teljes órán keresztül próbálták újraéleszteni, de mindhiába, Dávidka lelke addigra már eltávozott.

Az utóbbi időben Zuglóban egyre több és több kamerát telepítettek, ennek tükrében gyakorlatilag majdnem minden egyes sarkon van belőle. Az ominózus helyszínen is volt egy kamera, ami felvette az egész esetet elejétől a végéig. Ez a felvétel a nyomozásnál nagyon sokat tud segíteni a rendőröknek, hiszen azon feketén-fehéren a valóság látszik.

A hároméves Dávidka halálát kiemelt ügyként kezelik a rendőrségen. Próbálják a felvételek és a bizonyítékok alapján kideríteni, hogy ki a felelős mindezért… ha egyáltalán van olyan.

Amennyiben kiderül, hogy a sofőr volt a hibás, akkor közúti baleset okozásnak fogják minősíteni a történteket, ám ha a felnőtteké, akkor kiskorú veszélyeztetése miatt akár 2-8 év börtönt is kaphat az illető. – nyilatkozta dr. Mester Csaba.

Jelenleg a sértetti jogokat maga L.L Junior gyakorolja, aki emiatt belenézhet a nyomozás anyagaiba, így azt a felvételt is megnézheti, amin a tragikus eset van. Állítások szerint a felvételen tökéletesen látható minden, még az is, hogy ki fogta a gyerek kezét, mielőtt megpróbált volna átszaladni az úton.

Sajnos még nem sikerült kideríteni, hogy Junior megnézte-e a felvételt, vagy szándékozik-e megnézni. Ha úgy dönt, hogy megnézi a térfigyelő kamera felvételeit, akkor szörnyű és szívszaggató jeleneteket láthat majd, ami újabb sebeket ejtene már amúgy is gyászoló szívén.

Viszont, nincs kizárva, hogy a felvétel megtekintése után valamivel könnyebben fel tudja dolgozni az eleve feldolgozhatatlan esetet, mivel így nem mások elmondása alapján kell mérlegelnie és összeraknia Dávidka utolsó perceit, hanem a két szemével látja és bizonyosságot nyer minden.

A 76 esztendős F. Tamás, aki elütötte Dávidkát levelet írt a gyászoló énekesnek és családjának, hogy nagyon-nagyon sajnálja, ami történt. Junior erre a levélre egy videóüzenet formájában válaszolt, amiben elmondta, hogy nem hibáztatja a férfit és bármikor készen áll arra, hogy találkozzanak.

Ezek is érdekelhetnek