Itt lenne az ideje, hogy észrevegyük, mekkora baj van a világban.

Ahhoz például, hogy az iparszerűen tartott állatok ne fertőzzék meg egymást különböző betegségekkel, mint a száj-és körömfájás, a tüdővész és még sorolhatnánk, folyamatosan kapnak különböző gyógyszereket, antibiotikumokat, amelyeket a tenyésztők a tápba kevernek. Ezek pedig belekerülnek az ember szervezetébe, méghozzá azon egyszerű oknál fogva, hogy húst fogyasztunk.

Az állatok táplálékának egy jelentős részét a közutak vagy szennyező ipari üzemek közelében termelik meg, amelyek valljuk be egyáltalán nem egészségesek. Az ilyen megtermelt széna még alomnak sem nagyon felelne meg, nemhogy tápláléknak. Az autókról és egyéb közlekedési járművekről rengeteg szennyeződés éri ezeket a gabonaféléket.

Az elektromos vezetékekkel körülvett csirke-vagy pulykaüzemekben tenyésztett állatok nagy része pedig leukémiás. Vagyis mindannyian beteg állatokat fogyasztunk nap, mint nap.

Tehát, ha az állatok tápláléka is mérgezett, akkor mi is mérgezett húst, tejet és tojást veszünk magunkhoz és még csak nem is sejtjük, hogy ez így van.

A megoldás az lehetne erre a problémára, hogy a földek és a különböző gyárak mellé körülbelül egy száz méteres erdőt építenének ki, amely felfogná a közúti közlekedés szennyét.

A különböző mesterséges illatanyagok is, például a dezodorok, öblítők, légfrissítők is allergiás reakciókat válthatnak ki.

Az allergiás és asztmás embereknek nemcsak a hús-és húskészítmények, a tej-és tejtermékek, hanem a gyorsan bomló fehérjefélék, valamint a gomba és a tojás fogyasztását is kerülnie kellene. Ez ugyanúgy vonatkozik a biohúsokra is.

Abban az esetben, ha mi elpusztítjuk a környezetet, akkor a környezet is elpusztít minket. Megelőzhető lenne a rák, az allergia és az asztma, valamint meggyógyíthatóak lennének bizonyos halálos betegségek is. Vissza kellene idomulnunk a természethez, nem pedig kiirtani azt.

Az emberi szervezet az evolúciós folyamat során évezredek alatt alakult ki és ez idő alatt harmóniában volt a természettel. Az utóbbi ötven évben azonban annyira eltávolodtunk a természettől, hogy szervezetünk már nem képes reagálni a változásokra, diszharmóniába kerül és megbetegszik.

Ahhoz, hogy mindezt elkerüljük, megvannak ugyan az eszközeink, de egyáltalán nem használjuk őket. Minden állatnak és növénynek megvan a maga szerepe, azonban, ha a természet körforgását megbolygatjuk, akkor annak be nem látható következményei lesznek, felbomlik az ökológiai és biológiai egyensúly.

Ez pedig oda fog vezetni, hogy felbomlik az emberiség és az egészség közti kötelék is.

Hirdetés