A kutatók állandó jelleggel kísérleteznek valamin, de ezúttal hihetetlen dologba fogtak bele. Steaket készítettek, aminek alapját bizony emberi sejtek képezik. A szakemberek állítása szerint nem jelentene problémát és nem járna semmilyen következménnyel, ha megennénk.

Andrew Pelling, Orkan Telhan és Grace Knight tervezte az úgynevezett Ouroboros Steaket, ami az emberi arc belsejéből származó sejtekből és vérből készült. Alapvetően egy mini steakről van szó, ami a környezetre sem káros. A kutatóknak minden olyan eszköz a rendelkezésére áll, amellyel kitenyészthetőek az emberi sejtek, majd hússá formálhatók.

A steak készítéséhez önkéntesekre volt szükség, akiknek arcából mintát vettek, amit aztán három hónapig tároltak és tápláltak meleg környezetben. Amint a sejtek kinőttek, máris a mini steak tökéletes alapjául szolgáltak.

Grace Knight azt is elmondta, hogy önmagunk evése nem ütközik törvénybe, hiszen korántsem kannibalizmusról van szó.

“Tervünk tudományosan és gazdaságilag megvalósítható, de sok szempontból ironikus is. Nem azt hirdetjük, hogy „önmagunk elfogyasztása” reális dolog, amely megoldja az emberek fehérjeszükségletét. Ehelyett inkább felteszünk egy kérdést: milyen áldozatokat kell hoznunk azért, amiért olyan ütemben fogyasztjuk a húst, ahogy?” – tette hozzá Orkan Telhan.

Természetesen a mini steak egyelőre csak prototípus, forgalomba nem kerülhet, így a londoni Design Múzeumban állították ki, ahol bárki megtekintheti.