2022 május 23 hétfő
KezdőlapTech & TudományAnnyi a beteg, hogy az orvosoknak rangsorolniuk kell, ki kerülhet az intenzívre

Annyi a beteg, hogy az orvosoknak rangsorolniuk kell, ki kerülhet az intenzívre

-

Úgy örülnénk már valami jó hírnek! Nem? De ezzel még várnunk kell. Reméljük minél hamarabb sikerül a lakosságot beoltani és akkor végre fellélegezhetünk. Maszk nélkül…

Azonban sajnos továbbra is aggasztó a helyzet. Félelmetes hírek érkeznek az egészségügyi ellátórendszerről, melyet a végletekig megterhel a koronavírus harmadik hulláma. A Dél-pesti Centrumkórház megtelt, a hatvani kórház is. A tatai kórház orvosait Tatabányára kellett átirányítani, így az is betelt.

A vidéki kórházakból sem hallani semmi jót. Egy kisebb kórházban dolgozó orvos arról számolt be, hogy már két hete 100%-os telítettséggel működik a covid és az intenzív osztály is. Ahogy valaki elhalálozik, már el is foglalja a helyét a következő.

A krónikus alapbetegségekkel küzdő 70 év felettieket már nem is küldik az intenzívre. Ezek a betegek nem is juthatnak hozzá a legmagasabb szintű ellátásra.

“Egyes betegeknek már olyannyira legyengült az immunrendszere egy másik betegségből adódóan (pl. leukémia), hogy már fel sem küldjük az intenzív osztályra. Felesleges… nem segítene.” – említette egy vidéki orvos.

Müller Cecília szerint egész családok kerülnek egyszerre kórházba. Annyira súlyos a helyzet. „Úgy tűnik, hogy egy kicsit fogy az erőnk. Ezt nem engedhetjük meg magunknak ebben a szakaszban” – mesélte a tisztifőorvos.

A Magyar Orvosi Kamara az első hullám környékén közzétett egy eljárásrendet arra az esetre, ha túltelítettség lépne fel. Ebben leírták azt is, hogy ha választani kell, hogy ki kerülhet intenzívre, vagy lélegeztetőgépre, akkor azt kell előnyben részesíteni, aki nagyobb eséllyel éli túl a betegséget.

A dolgot az sem könnyíti meg, hogy kénytelenek benntartani a kórházban azokat, akiknek infúzióra vagy vénás gyógyszerezésre van szüksége. Ezt máshol nem tudják biztosítani. Olyan is van, hogy egy idős ember akár otthon is gyógyulhatna, de az őt ellátó 60 éves gyereke kórházba kerül. Így neki is menni kell, mert nincs aki gondját viselje.

Budapesten is nagyjából ez az eljárás van érvényben. Az idősebbeket már nem küldik intenzívre, hanem fiatalokkal töltik fel a megüresedett helyeket.

Az első hullámban az idősebbek voltak veszélyben. A másodikban az 50-60 év körüliek. A harmadik már nem válogat. A fiatalok is nagy veszélyben vannak.

A 25-45 évesek élveznek prioritást. Ők korábban egészségesek voltak, de most elképesztő sebességgel omlik össze a tüdejük. Több kórház is bevallotta, hogy rangsorolnak.

Legnagyobb gond az intenzív osztállyal, hogy nincs elegendő dolgozó. Egy intenzíves ápolóra 6-8 beteg jut, ami a sokszorosa az ideális aránynak. Sokak szerint eljöhet az a nap, amikor kijelentik, hogy “ennek semmi értelme, ennyit bírtunk…”.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

Ezek is érdekelhetnek