2022 november 28 hétfő
KezdőlapCeleb"Annyira szerettem volna, hogy működjön" - Kulcsár Edináék elválnak!

“Annyira szerettem volna, hogy működjön” – Kulcsár Edináék elválnak!

-

Kulcsár Edina mindent megpróbált, hogy egyben tartsa a házasságukat, de úgy látszik minden erőfeszítés hiába volt.

Azt már jó ideje tudni lehetett, hogy Kulcsár Edina és férje házassága válságban van.

Ezt pár napja nyilatkozta Csuti a Blikk-nek.

Edinával hoztunk egy döntést, megbeszéltük, hogy most kicsit befelé fordulunk, és dolgozunk azon, hogy javítsunk a kapcsoltunkon. Mindent leírtam a posztomban, a feleségem mélypontra került, próbálok neki megadni minden támogatást, de időre van szükségünk. A részletekbe azonban nem szeretnék belemenni 

Most, a közösségi oldalon tették közhírré, hogy elválnak.

“Egy évig küzdöttünk, de mivel mindenkettőnknek más a szeretet nyelve, így elengedtük egymás kezét. 😔
Annyira szerettem volna, hogy működjön, ahogyan Csuti is, hiszen mindent megtett, hogy rendbehozza a házasságunkat, ahogyan én is, de sajnos nem ment.
Van egy örök közös célunk, hiszen itt a két fantasztikus gyermekünk és mindkettőnknek az a küldetése, hogy ők azt lássák, hogy összetartunk és, hogy szeretetteljes környezetet teremtsünk számukra.❤️”

Edina így folytatta:


Csutival továbbra is segítjük egymást, dolgozunk együtt is és neveljük a gyerekeket.

Próbáljuk feldolgozni ezt a nehéz helyzetet, ráadásul egy ideje már tart ez az állapot, így kérünk szépen mindenkit, hogy tegyetek ti is így és kíméljetek meg minket a rosszindulatú és ítélkező kommentektől. Kérjük a sajtó munkatársait, legyenek tekintettel a helyzetre, magánéleti témában nem kívánunk nyilatkozni!🙏🏼
Köszönjük előre is a támogatásotokat!”

Edina és Csuti kapcsolata 2016 óta tart. Két gyermekük született, Medox és Nina.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

Egy kis boldogsághormon: 12 híres pár, akik bebizonyítják, van remény az örök szerelemre.

Ezek is érdekelhetnek