Ha valaha is voltál hosszabb ideig a csillagos ég alatt, akkor bizonyára rengeteg kérdés megfordult a fejedben vele kapcsolatban. Már csak a puszta látványa is egy különleges “félelemmel” tölt el, hiszen óriásinak tűnik hozzád képest. Amikor egyetlen felhő sincs az égen az éjszaka során, akkor lehet igazán látni az univerzum mélységét, hatalmasságát és elképesztő szépségét. De vajon mit is nézel akkor, mikor a csillagos égboltra felnézel? Hány évesek lehetnek azok a csillagok, amik fényévekre vannak tőled, mi jellemzi őket és vajon hány éves maga az univerzum? Ezek a csillagászat, vagy úgy is mondhatnánk az asztrofizika legmeghatározóbb kérdései is. Mielőtt ezekre a kérdésekre megpróbálnánk választ keresni, meg kell ismerni ezek eredetét.

Az emberiség hajnalától, illetve a tudatos gondolkodástól kezdve az emberek megosztották tapasztalataikat más emberekkel. Az idő múlásával, a világegyetemre vonatkozó ismereteink rendesen megnőttek. Kezdetben abban a hitben voltak az emberek, hogy a Föld áll az univerzum középpontjában, ám egy lengyel származású csillagász, Kopernikusz-ben megcáfolta ezt az elméletet. Állítása szerint a világegyetem bolygói keringenek a Nap körül, a Föld pedig a Hold körül. Az ő elmélete volt az, mely megalapozta később Galilei, Kepler és Newton munkásságát valamint felfedezéseit.

Az univerzum, csak néhány millió éves? – Nem egészen

A tudomány fejlődésével egyre több és egyre bonyolultabb kérdések fordultak meg az emberek fejében az univerzummal kapcsolatban. A tudósok sokkal átfogóbban próbálták tanulmányozni a világegyetemet és annak eredetét. Kíváncsiak voltak arra, hogy a világegyetem mindig létezett-e?! A 18. században két elmélet létezett erre. Az egyik szerint több millió évvel ezelőtt keletkezett a másik szerint pedig mindig is létezett.

A 19. század közepétől fogva viszont a világegyetemről szóló elképzelések megváltoztak. A fizikusok elkezdték kidolgozni a termodinamikai elméleteket, mely a hőtannal foglalkozik. Kidolgozták az entrópia elméletét, mely azt mondta, hogy az univerzumnak se eleje se vége nincsen vagyis az összes benne található anyag hőmérséklete azonos.

Ez viszont ellent mond a jelenlegi elméleteknek, miszerint az univerzumban igenis vannak hőmérsékleti különbségek. Alexander Friedmann orosz fizikus, matematikus szerint az univerzum folyamatosan bővül, ám Einstein ezt nem volt hajlandó elfogadni, ezért olyan egyenleteket kezdett kidolgozni, melyek a statikus örök világegyetem elméletét támasztják alá.

Ez viszont mindent megváltoztatott, hiszen új elméleteket kellett felállítani, hogy meg lehessen határozni az univerzum valódi korát. Miután a távcső technológia elkezdett fejlődni, a kutatók mélyebben bele tudtak tekinteni az univerzumba.

Ez után Edwin Powell Hubble amerikai csillagász felfedezte, hogy a galaxisok nem a Tejútrendszer részei. Georges Lemaître belga fizikus viszont alátámasztotta Alexander Friedmann elméletét miszerint az univerzum tágul. Einstein viszont elutasította a fizikus számításait a Solvay-konferencián. Mivel Einstein 1927-re már rendkívül tekintélyes tudósnak számított, ezért ha ő valamit megvétózott, akkor senki sem szállt vele szembe. Ennek következtében maradt az ő általa képviselt elmélet a statikus világegyetemről.

Lemaître annyira elszomorodott, hogy egy ideig nem is foglalkozott elméletével, ám két évre rá Edwin Hubble mérései igazolták az elméletét a táguló univerzumról. 1930-ban annyi bizonyíték gyűlt össze erről, hogy 1931-ben Einstein egy sajtótájékoztatóban elismerte, hogy Georges Lemaître-nak igaza volt.

Hubble végül úgy gondolta, hogy az univerzum körülbelül 2 milliárd évvel ezelőtt keletkezett.

Az univerzum korát milliárdokra lehet becsülni, na jó, de hányra?!

Hubble megpróbálta pontosabban meghatározni a világegyetem valódi korát. Ehhez létrehozta a Hubble törvényt, mely az univerzum tágulási sebességét méri. Törvénye hatalmas áttörést jelentett a tudományos világnak, mert a galaktikus testek meghatározott életkorával képesek voltak az univerzum korát is meghatározni.

Hubble kiszámította a közeli galaxisok életkorát. Kiderült, hogy sokkal kevesebb, mint amennyit jelenleg megállapítottak. Hála az ő és társai munkásságának a 21. században végül megállapították, hogy a világegyetem valójában tízmilliárd éves.

2012-ben a NASA becslése szerint a világegyetem 13,772 milliárd éves volt, 2013-ban az Európai Űrügynökség (ESA) szerint pedig 13,82 milliárd éves.

Tulajdonképpen még mindig nem tudjuk pontosan meghatározni az univerzum valódi korát, bár azt sikerült elérni, hogy a tízmilliárd éves különbségek helyett már csak néhány százalékos eltérés legyen a számok között.

Hirdetés