Árpa Attila bíróságon. Akár nyolc évet is kaphat

Megosztás

Ma volt előzetes tárgyaláson Árpa Attila a Budapest Környéki Törvényszék épületében.

A színész otthonában nyüzsögtek a rendőrök 2019-ben. Attila kártyapartit rendezett a kertjében. A nyomozók már régóta figyelték a celebet és azt feltételezték, hogy tudatmódosítókat használnak, illetve kereskednek vele a baráti összejövetelen.

kep 2022 05 09 160852735 Árpa Attila bíróságon. Akár nyolc évet is kaphat

Attila tagadja a vádakat. Az előzetes tárgyaláson lehetősége volt beismerni vagy tagadni a bűnösségét.

- Hirdetés -

Az ügyészség a következőt ajánlotta fel Attila számára, ha bűnösnek vallja magát és lemond a tárgyalási jógáról:

Egy év tíz hónap szabadságvesztést, amelynek végrehajtását négy évre felfüggesztik. Ez azt jelenti, hogy ha négy éven belül jól viselkedik a celeb és semmilyen más ügyben nem ítélik el, akkor nem kell börtönbe mennie. Amennyiben nem ismeri be, a legrosszabb esetben 8 év börtönre ítélhetik.

kep 2022 05 09 161047134 Árpa Attila bíróságon. Akár nyolc évet is kaphat

A színész nem ismerte el a bűnösségét. Rendes tárgyalást szeretne, de vallomást sem tett még.

Az elsőrendű vádlott, K. Péter azonban beismerte bűnösségét.

Árpa ügyvédje nem tartja törvényesnek a vádat. Két tanút is szeretne felszólaltatni a következő tárgyaláson, amire legközelebb 2022. október 5-én 9:00-kor lesz lehetősége.

kep 2022 05 09 161208996 Árpa Attila bíróságon. Akár nyolc évet is kaphat

Árba Attila nyilatkozott a Blikknek a tárgyalás után.

Nagyon könnyű lett volna elfogadni az ügyészség ajánlatát, hiszen akkor csak felfüggesztett börtönbüntetést kaptam volna, és nem én vagyok az egyetlen a színész kollégáim közül, akinek ilyen priusza lenne. Viszont nem vagyok bűnös, továbbra is küzdeni szeretnék azért, hogy bebizonyítsam, a vádban leírtakat nem követtem el. A hét vádpontból már csak eggyel vádolnak, októberben folytatódik az ügy. Kérem, senki se ítéljen el addig, amíg véget nem ér ez az ügy

- Hirdetés -

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!