Cinthya Dictator három éves kora óta foglalkozik személyes stílusának kifejezésével. 17 éves kora óta pedig fotózik és modellt áll. Képeiben érzelmeit igyekszik kifejezni. A Cinthya Dictator nevet tizenévesen találta ki magának. Ezzel a névvel regisztrált egy közösségi oldalon, ahol megismerte őt egy médiában jártas személy. Általa került be a 2009-es Álom.net című magyar romantikus vígjátékba, mint statiszta. Ezután jelentkezett egy casting ügynökséghez.

A sikeres felvétel után a magyar X-faktor első szériájának reklámjában jelent meg és vált országosan ismertté extravagáns stílusával. Egy casting során pedig bekerült Katy Perry Firework című slágerének videóklipjébe, amelyet Magyarországon, Budapesten forgattak.

22 éves korában ismerkedett meg Varga Viktorral, akivel együtt szerepelt az Édes Élet című műsorban. A tévés szereplés által Cinthya országosan ismert televíziós szereplő és művész lett, ám megítélése kezdetben negatív volt. A műsor forgatása alatt nyirokrákot diagnosztizáltak nála, eljegyezték, és többször szakított párjával, Viktorral, később azonban újra egymásra találtak.

Jelenleg talkshow-kban szerepel és saját művészeti projektjein dolgozik. 2019-ben jelentette be, hogy célja, hogy beindítsa saját márkáját.

Cinthya Dictator az utóbbi években extrém külsejével hívta fel a figyelmet magára, de nem volt mindig ilyen vad. Gyerekkori fotója is ezt bizonyítja, amelyet feltöltött közösségi oldalára. Elképesztő, hogy mennyit változott az elmúlt 24 évben.

Legutóbb feltöltött fotója 1995-ben készült, Cinthya akkor mindössze öt éves volt.

Cithya ekkor még hosszú, sötétbarna hajú kislány volt, aki komoly tekintettel nézett a kamerába. Követői meglepődtek a fotó láttán, de dicséretben nem volt hiány. A legtöbben azt írták, hogy nagyon szép kislány volt.

Hirdetés