2022 május 20 péntek
KezdőlapEmberekDöbbenetes képsorok egy templomban: Levetkőzött a 20 éves nő, majd leköpte a...

Döbbenetes képsorok egy templomban: Levetkőzött a 20 éves nő, majd leköpte a papot is.

-

Egy nagyon különleges és már-már polgárpukkasztó eseményről számoltak be, ami a krakkói Mária templomban történt. A szemtanúk elmondása alapján egy fiatal, körülbelül 20 éves nő fogta magát ledobta magáról a textilt, odasétált a paphoz, majd leköpte őt.

A krakkói városi rendőrség nyilatkozata szerint 2021. március 18-án reggel 9 óra után bejelentés érkezett a krakkói Mária-templomból. A bejelentő szerint egy fiatal nő megzavarta a szentmisét.

A szemtanúk szerint nem először fordult már elő, hogy hasonló módon zavarta meg meg a misét. Természetesen a járőr kiérkezésekor a nő jól öltözött és nyugodt volt. A jelenlévők viszont határozottan állították, hogy ők ismerik és ez az eset nem először történt meg.

A nőt ezek után letartóztatta, majd megvádolta a szolgáltatás akadályozásával és vallási sértéssel is. Eme magatartásáért akár két évig terjedő börtönbüntetést is kaphat.

Jelenleg még mindig folyik a nyomozás illetve a tanúk kihallgatása is. Az adatok begyűjtése után a hatóság egyeztet az ügyészséggel.

Egyes források szerint a problémát az generálhatta, hogy a katolikus vallás egyre jobban kezdi elveszíteni népszerűségét Krakkóban.

Marek Jędraszewski lengyel katolikus püspök úgy nyilatkozott, hogy az utóbbi időben egyre több ember veszti el a hitét. Ezek után megmutatta azokat a “vészjósló” adatokat, miszerint a közelmúltban többen is jelezték, hogy nem kívánnak a továbbiakban kapcsolatban állni az egyházzal.

A püspök arra kéri a papokat, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy ez a drámai távozás a visszatérés első napja is legyen, mert az egyház szerető anya, apa, aki várja a tékozló fiú visszatérését.

Sorait a következő mondattal zárta

“Ez az egyház, amelynek alázatos tanúi vagytok.”

A kép csak illusztráció

A Mária templomban lévő pap átadta “tékozló lányát” a rendőrségnek.

Ezek is érdekelhetnek