KezdőlapCelebEddig több, mint 4000 szeretője volt az 52 éves férfinak - Ezzel...

Eddig több, mint 4000 szeretője volt az 52 éves férfinak – Ezzel a világrekordert is lekörözte

-

Vannak emberek a világon, akik olyan szépséggel/sármmal rendelkeznek, melynek hatására csak úgy döglenek utánuk a pasik/csajok. Ez azért van, mert a megjelenés mellett olyan habitussal bírnak, ami feltornázza a már alapjáraton is szimpatikus illetőt. Ezzel persze elég sokan tisztában vannak, és bizony ki is használják, ami valljuk be nem szégyen, sőt egyfajta tapasztalásnak is felfogható. A megjelenés és viselkedés mellé társulnak még olyan tényezők, mint a pénz, ami szintén pozitív irányba tudja billenteni a mérleget. Sokan azért szemelnek ki ilyen embert maguknak, mert ahol pénz van ott nem csak kényelem, de biztonság is. Nem kell kétszer meggondolni, hogy megvehetik-e még azt a cipőt, élelmiszert…stb.

Miles Longnak sem lehet egy rossz szava sem ugyanis szinte mindig gyönyörű nők veszik körül, aminek hivatása az egyik oka. A szakma, melyet az évek során választott és gyakorolt lehetővé tette, hogy szebbnél-szebb hölgyek társaságában legyen.

A lassan 53 éves férfi, már lassan 20 éve dolgozik a filmiparban, mind rendezőként, mind színészként, forgatókönyvíróként és a többi. Miles egy konkrét irányba orientálódott, méghozzá a felnőtt filmezés felé. Egy interjúban bevallotta, hogy eddigi élete során 4000 nő fordult meg az ágyában. Büszkeséggel telve dicsekedte el, hogy ezzel megdöntötte Julio Iglesias rekordját is. Az olasz származású sztár, és egyben Enrique Iglesias apja arról számolt be, hogy több, mint 3000 nővel volt együtt.

Tekintettel az iparágra, illetve a számtalan filmes bizonyítékra nehéz megcáfolni Miles szavait. Azt is elárulta, hogy a választott szakma ellenére, nem volt mindig magabiztos ember. Több komplexussal is küzdött és általában kényelmetlenül érezte magát vonzó nők társaságában. A következőképp jellemezte magát:

“Amikor felnőtté váltam egy félénk kis majom voltam, rossz megjelenéssel és frizurával. Olyan félénk voltam, hogy nem igen tudtam nőkkel kommunikálni.”

Miles azt is bevallotta, hogy jelenleg használt neve nem az eredeti neve, hanem csak egy becenév vagy ha úgy tetszik művésznév. Elismerte, hogy bár élvezi hivatását és azt az iparágat, melyet képvisel, vannak dolgok, melyek kifejezetten aggasztják. Az egyik ilyen például a film kezdése. A felnőtt filmipar e tekintetben meglehetősen szigorú. Állítása szerint neki soha nem volt szüksége semmilyen szerre, hogy készen álljon a forgatásra.

“Soha nem kellett gyógyszereket szednem az erekció elérése érdekében, de hallottam olyan rémtörténeteket, mikor egy férfi színész injekciót adott be magának és priapizmust valamint elhúzódó erekciót tapasztalt. Egyeseknél négy óránál is tovább tarthat a hatás. Ahhoz, hogy megszabaduljanak az erekciótól, kórházba kellett menniük és vért kellett venniük a hímvesszőből. Ez a procedúra pedig nem olyan, amit bármelyik férfi akarna, arról nem beszélve, hogy egy felnőttfilmes színésznek ilyenkor hónapokat kell kihagynia.”

Miles a szerelmi életéről is beszélt, ami számára meglehetősen bonyolult. Nehéz a szakmán kívül megismerkedni valakivel. Az emberek általában nem akarnak olyan tagokkal ismerkedni, beszélgetni, aki a kamerák előtt koitál.

“A szakmán kívül nem is randizom. Egyrészről azért, mert megnyugtató a tudat, hogy hogy az a személy, akivel együtt vagyok mentes a nemi úton terjedő betegségektől, mivel a szakmabelieket rendszeresen és szigorú körülmények közt tesztelik. Néhány színésznek évekre visszamenő listája van a tesztelésekről, így tuti, hogy az a személy vigyáz és figyel magára. Másrészt pedig sokkal könnyebb a személyes élet, és mentesülök a féltékenységtől. Aki ebben dolgozik, az tudja, hogy ez csak egy munka. Nem kell külön megmagyarázni a dolgokat. Egy külső illetőnek elég nehéz elmagyarázni, hogy ami a kamera előtt történik annak semmi köze a kötődéshez vagy a szeretethez.”

A rekorder filmrendező nem panaszkodik élete miatt, és úgy gondolja, hogy amit csinál teljesen normális pénzkereseti módszer.

Ti mit szóltok?

Ezeket is olvasd el

A 40 éves négy gyermekes anya válás után teljesen megváltoztatta a...

Az emberek általában valamilyen meghatározó esemény után döntenek úgy, hogy tetoválást varratnak magukra. Ilyen például egy szeretett családtag, rokon, barát, társ, négylábú elvesztése, aki...