A hírek szerint már minden műtéten túl van.

Persze nem ő az egyedüli, aki ilyen döntések mellé teszi le a voksát.

Egyes források szerint volt egy a fiatal fiú, aki Marylin Monroe-ra akarta műttetni magát, hogy ő legyen az új díva.

Kylie (@kyliejenner) által megosztott bejegyzés,

A fiatal nem volt rest, hogy gondolatait és terveit tettek kövessék, hiszen orrműtétjére szeretett volna pénzt gyűjteni, ám valahogy mégis első körben az ajkait csináltatta meg, ami körülbelül öt millió forintnak megfelelő összegbe került. Azt nem tudjuk, hogy hogyan halad annak a srácnak a dolgai, de most itt egy újabb jelölt, aki Kylie Jenner szeretne lenni.

A 23 éves fiatal fiú elhatározta, hogy ő is ugyanolyan gyönyörű és vonzó szeretne lenni, mint Kylie Jenner. Elmondása szerint sikerült is neki, bár képeit elnézve nekünk semmi hasonlóság sem tűnik fel kettejük között.

Kyleigh Potts, egy Denverben élő fiatal fiú, aki nagyon nagy Kylie Jenner rajongó. Annyira elvarázsolta őt a celeb lány, hogy úgy döntött, ő szeretne lenni a hasonmása.

A fiú semmilyen formában nem hasonlított Kylie-ra, Kardashian-ék egyik legszebbnek titulált lányára, szóval annak érdekében, hogy minél jobban hasonlítson rá, jó sok pénzt kellett összegyűjtenie a műtétjeire, hogy a legnagyobb álma végre teljesüljön.

Összesen a három év alatt, nagyjából negyven alkalommal esett át plasztikai műtéten. Ami közel sem volt olcsó mulatság, hiszen majdnem 20 millió forintnak megfelelő összegbe került, hogy ilyen külsője legyen, mint most.

Az orvosok azt mondták, mindent megtettek a fiúnak, és végeztek a műtétekkel, ám Kyleigh úgy gondolja, no meg érzi is, hogy bizony van itt még mit javítgatni. Ennek következtében újabb pénzgyűjtő akcióba fogott. Mondjuk, még nem mondta el pontosan, hogy mire is szeretné azt a jelképes összeget fordítani, de abban az esetben, ha valóban Kylie Jenner hasonmása szeretne lenni, akkor bizony jó sok átalakító műtét vár még rá a jövőben.

Hirdetés