2022 május 25 szerda
KezdőlapTörténetekEgy donor mentette meg a fiatal lány életét, aki már a temetésére...

Egy donor mentette meg a fiatal lány életét, aki már a temetésére készült

-

Lilly Kendall már élete kezdetétől fogva szívproblémákkal küzdött. Édesanyja elmondása szerint lányának már alig maradt hátra ideje, amikor megcsörrent a telefon. A sorsfordító telefonhívás azonban megmentette a lány életét.

A brit kislány élete első három hónapját kórházban töltötte, mivel már akkor kiderült, hogy súlyos szívproblémákkal küzd. Az orvosok azt mondták a lány édesanyjának, hogy a helyzet nagyon súlyos, így az lenne a legjobb, ha lekapcsolnák lányát az őt életben tartó gépekről. Az anya azonban megtagadta ezt, azt mondta, addig küzd lánya életéért, ameddig csak tud.

Lilly betegségét egészen kilenc éves koráig sikerült kordában tartani, de ezek után annyira leromlott állapota, hogy már nemcsak szív, hanem tüdőátültetésre is szüksége lett volna ahhoz, hogy életben maradhasson.

A transzplantációra váró betegek listája rettenetesen hosszú volt, így nem lehetett tudni, hogy Lilly időben megkaphatja-e a szükséges szerveket.

“Csak várni arra a bizonyos telefonhívásra olyan, mint a határon élni. Hatgyermekes anyaként viszont ki kellett tartanom. Amikor volt két perc magamra, magamba roskadtam, és többnyire sírtam” – mesélte Lilly édesanyja, Catherine.

A helyzetet súlyosbította, hogy Lilly csak egy gyermek szívét és tüdejét kaphatta volna csak meg, mivel még ő is csak gyerek volt, így a megfelelő méretű szervek menthették volna csak meg életét.

A kislány már tizenegy éves volt, de még mindig csak várt. Catherine bevallotta, hogy már felkészítette őt a legrosszabbra is.

“Sok nehéz beszélgetésünk volt. Beszéltünk a temetéséről, hogy ő mit szeretne. Nagyon nyitottan állt ezekhez a dolgokhoz, igazából ő kérte, hogy beszéljünk róla.”

A családja mellett olyan hírességek támogatták Lillyt, mint Ed Sheeran és Olly Murs, énekesek.

Egy héttel később végre megcsörrent a telefon. A hívás alkalmával tájékoztatták Catherine-t arról, hogy megtalálták a lányának megfelelő donort. Lilly azonban már nagyon beteg volt, így nem volt lehetséges, hogy mentőhelikopterrel szállítsák a londoni Great Ormond utcai gyermekkórházba. A kétszáz mérföldes távolságot így kénytelenek voltak mentőautóval megtenni.

A dupla szervtranszplantációt hét óra alatt, két sebész végzett el. A beavatkozás sikeres volt, így a család végre megkönnyebbülhetett.

“Az első pár lélegzetvétele elképesztő volt. Amikor először nagy levegőket vett, már tudtam, hogy minden rendben lesz innentől…. Az első dolog, amit mondott, amikor magához tért, az volt: Szeretlek, Anya!” – emlékezett vissza Catherine.

Lilly az operációt követően még hetekig kórházban feküdt, hisz az orvosoknak megfigyelés alatt kellett tartani, hogy minden rendben van-e. A kislány azóta felépült, már csak kontrollra jár vissza a kórházba.

“Csodálatosan érzem magam, nagyon boldog vagyok. Nem hiszem, hogy túléltem volna az új szív és tüdő nélkül, és ezt a donoromnak köszönhetem, aki tényleg megmentette az életemet” – mondta a hálás lány.

Lilly mára már az átlagos tinédzserek életét élheti, újra iskolába jár és keményen tanul azért, hogy tüdő-és szívspecialista lehessen, hogy ő is segíthessen másokon úgy, ahogy annak idején rajta segítettek.

“Nagyon szerencsés vagyok. Ezek a szervek számomra nagyon különlegesek, de nem csak nekem, az egész családomnak is, mert mindannyian azt hittük, nem fogok már tovább élni.”

“Ez az egész egy érzelmi hullámvasút volt. Sokat sírtam, aztán boldog voltam. Nehéz, nagyon nehéz. A szervadományozás rendkívül fontos. Enélkül a lányom ma nem élne. Biztos vagyok benne, hogy már nem sok ideje lett volna hátra” – tette hozzá lánya szavaihoz az édesanyja.

Catherine azóta arra ösztönöz másokat, hogy ha tehetik ajánlják fel szerveiket, hisz ezzel sokak életét megmenthetik majd.

Ezek is érdekelhetnek