2022 július 3 vasárnap
KezdőlapEmberekEgy édesanya sokkoló videóban mutatta be, hogy nézett ki lánya miután egy...

Egy édesanya sokkoló videóban mutatta be, hogy nézett ki lánya miután egy szórakozóhelyen belekevertek valamit az italába

-

A szülők mindig mindent megpróbálnak megtenni azért, hogy gyermekeiket biztonságban tudják. Kisgyerekként a különböző esésektől, sérülésektől próbálják óvni őket, tinédzser korukban pedig a rossz döntésektől. Rengetegszer elmondják nekik, hogy mire kell figyelniük például egy buliban, kivel nem szabad szóba állniuk, illetve azt is elmondják nekik, hogy semmit nem szabad senkitől elfogadni. Akármennyire is törekednek arra, hogy beleneveljék ezeket mégis akadnak alkalmak, amiket nem tudnak elkerülni. Pontosan így járt a 18 éves Millie Taplin is.

Millie meg szerette volna ünnepelni 18. születésnapját, ahogy a legtöbb korabeli lány és fiú is. Barátaival karöltve elmentek egy essexi szórakozóhelyre, ahol szerették volna jól érezni magukat.

A buli azonban egy ponton átcsapott rémületbe, mikor Millie rosszul lett és be kellett vinni a kórházba. Mint kiderült a 18 éves fiatalnak egy idegen férfi adott vodka limonádét, azzal a szöveggel, hogy ezt meg kell kóstolnia. Millie számára nagyon erős volt az ital ezért csak egy-két kortyot ivott belőle, majd 5-10 perc múlva ki is hányta.

Ezután már képtelen volt uralni a testét. Megpróbált kimenni a friss levegőre, hátha jobban lesz, de észrevette, hogy látási problémái vannak.

Tudtam, hogy valami nincs rendben. Dadogtam és motyogtam az orrom alatt. A barátaim felhívták a nővéremet, és bevittek a kórházba.” – mondta

A 18 éves fiatal lány azonnal bekerült az intenzív osztályra. Állapota olyan súlyos volt, hogy órákat töltött ott. Mikor édesanyja, a 48 éves Claire Taplin beért a kórházba, legrosszabb rémálma vált valóra. Meglátta tehetetlen lányát, aki olyan volt, mint egy zombi. Anyja azonban látta, hogy Millie a tudatánál van és többször is megpróbálta felvenni vele a szemkontaktust, de teste egyszerűen nem volt hajlandó neki engedelmeskedni. Indokolatlan és akaratlan mozgásokat végzett, ami megrémítette. Még soha nem látta ilyen állapotban a gyermekét.

Az édesanya videóra vette, majd a felvételt megosztotta az interneten, hogy figyelmeztessen másokat a szórakozóhelyeken ólálkodó emberek veszélyire, akik védtelen lányokra vadásznak.

Az orvosok szerint kettő veszélyes szer volt belekeverve Millie italába. Az egyik a beszédképtelenségért, míg a másik a bénulásért felelt. Így könnyedén ártalmatlanították őt. Ha barátai nincsenek ott és nem vigyáznak rá, kitudja mi történt volna vele.

Az esetet bejelentették a rendőrségnek és a szórakozóhely tulajdonosainak, akik nyomoznak az ügyben.

Íme a sokkoló videó, amin Millie látható:

Ezek is érdekelhetnek