Alisha, egy 18 éves fiatal lány, aki éppen a tanulmányait kezdte meg egy liverpooli egyetemen.

Alisha egy este, mielőtt lefeküdt volna aludni a másnaposság tüneteit tapasztalta magán, de nem tulajdonított neki nagy jelentőséget, mivel azt hitte, hogy az első év és a halloweeni buli viselte meg szervezetét.

A fiatal lány nehezen ugyan, de elaludt, másnap azonban már nem ébredt fel. Utólag derült ki, hogy agyhártyagyulladása volt. A tragédia 2014-ben történt, azóta Alisha édesanyja, Mihaela azért kampányol, hogy a fiatalok megkapják a betegség elleni védőoltást.

“Influenzaszerű tünetei voltak – mint a ‘gólyák influenzájánál’, amikor valaki távol van az otthonától, sokat éjszakázik és nem eszik rendesen.”

“Amikor reggel felébredt, nem érezte jól magát, de az előző esti halloweeni bulira és a másnaposságra fogta az egészet. Felkelt, lezuhanyozott, aztán visszament az ágyba” – mesélte Mihaela.

A gyászoló édesanya hozzátette azt is, hogy lányát fejfájás és láz kínozta, nem is gondolták volna, hogy ekkora a baj. Eszükbe sem jutott volna, hogy Alisha-nak agyhártyagyulladása van.

Mihaela most azért kampányol, hogy minél több brit fiatal megkapja a vakcinát, ugyanis a beoltottak száma most rendkívül alacsony. Az anya mindent megtenne azért, hogy újra hallhassa lánya nevetését, de most már csak segíteni akar.

Információk szerint, lánya egyik barátja kapott egy levelet az oltásról és annak fontosságáról, Alisha azonban nem, így nem is volt tisztában a betegség okozta fenyegetéssel.

Alisha csupán öt hetet töltött az egyetemen, mielőtt a betegség legyőzte őt. A fiatal lány volt a legfiatalabb az évfolyamban, nem sokkal halála előtt ünnepelte 18. születésnapját.

Hirdetés