2022 május 18 szerda
KezdőlapEmberekEgy kisfiú, aki hiperaktivitása miatt nem tudott aludni, de a nagypapa mindent...

Egy kisfiú, aki hiperaktivitása miatt nem tudott aludni, de a nagypapa mindent megváltoztatott.

-

“A nevem Oleg Batluk, gyerekkoromban nagyon eleven, mondhatni hiperaktív kisgyerek voltam. A szüleim nem tudtak velem mit kezdeni. A nagyapám szerint sajtkukac volt a fenekemben, azért voltam olyan kis kelekótya.

Az éjszakai alvás nagyon nehezen ment, mert szinte akkor voltam a legelevenebb. A szüleim mindig a szobámba parancsoltak, mert azt hitték unalmamban majd elalszom, de nem így lett. Rengeteg könyvet olvastam zseblámpával a kezemben és, amikor a szüleim bejöttek hozzám, hogy megnézzék alszom-e, én úgy tettem, mint akit már rég elnyomott az álom. Mikor kimentek én előbújtam a takaró alól és olvastam tovább.

Megpróbáltam hatalmas átéléssel olvasni a történteket, elváltoztattam a hangom, mikor egy másik karakter szövegét olvastam. A szüleim nagyon sokáig szenvedtek velem, de egy nap valami megváltozott. Kipróbáltak egy új módszert, amivel bíztak benne, hogy végre elalszom.

Az álmatlanságom leküzdése ellen bevetették a nagyapámat, Fedot papát. Amikor elmentünk lefeküdni, már nem tudtam úgy olvasni, mint mikor egyedül voltam, mert a nagyapámmal egy ágyban aludtam.

A papám egy nagyon nagy ember volt, magas volt, széles, erős csontozatú, már-már Hulkhoz tudtam volna hasonlítani. Amikor lefektette a nagyapám mellé, valahogy egyből sikerült elaludnom. Szinte le sem tettek, de engem már elnyomott az álom. Úgy használtam Fedotot, mint egy takarót. Mellette igazán nyugodtnak éreztem magam.

Egy idő után a sajtkukac csillapodni kezdett, egyre kiegyensúlyozottabbá váltam. A nagyi mindig átment a másik szobába, mert nem tudott a papától aludni. Mivel nagyon hangosan horkolt ezért mindenkit elüldözött maga mellől. Olyan volt, mint egy téli álmot alvó medve, aki a fejem fölött mormog.

Felnőtt koromra sajnálatos módon a nagyszüleim elhunytak, a nagypapám is elment, amiért nagyon szomorú voltam, de ez volt az élet rendje.

Kezdetben nagyon nehezen tudtam elképzelni, hogy a nagyapám nélkül aludjak. Próbáltam számolni a bárányokat, de valahogy nem jött álom a szememre. Az ő nyugodt kisugárzása eltűnt vele együtt, pedig rengetegszer próbáltam feleleveníteni magamban azt az érzést, amikor mellette feküdtem. Sajnos nem volt ugyanolyan, mintha ténylegesen ott lett volna.

Egyszer, egy álmatlan éjszakámon megnéztem a kisfiamat, Artyom-ot, hogy neki sikerült-e elaludnia. Most cseréltük le a kiságyát, mert már kinőtte. Úgy döntöttem, hogy lefekszem mellé. Pontosan úgy éreztem magam, mint mikor a nagyapám mellett aludtam el. A feleségem reggel összeölelkezve talált ránk a fiúnk ágyában.

Azt hiszem a szeretteim közelsége az, ami megnyugtatott/megnyugtat engem.”

Ti mit gondoltok erről a kis történetről?

Ezek is érdekelhetnek