Biztos sokan jártatok már úgy, hogy hallgattatok egy zenét és egyből kirázott benneteket tőle a hideg. Nekem speciel Ed Sheeran - I see fire című dalától áll fel minden szőrszálam, mert olyan jó, kellemes és néhol dinamikus hangzása van, ami egyből beindítja nálam ezt a reakciót.

Alissa Der Sarkissian, az USC Brain and Creativity Intézet egyik pszichológusa azt mondta, nem annyira ritka jelenség, hogy az embereknek feláll a szőr a testükön, ha jó zenét hallgatnak. Igaz a libabőr oka első sorban a hőszabályozás, de tanulmányok is kimutatták, hogy ezt a zene is kiválthatja.

Sarkissian egyik barátja Matthew Sachs egy tanulmányt végzett, amiben 20 diák vett részt és arra voltak kíváncsiak, hogy mi az, ami beindítja az embereknél a libabőrt. A csapat fele arról számolt be, hogy kirázta őket a hideg zenehallgatás közben, míg a másik fele azt mondta, hogy nem éreztek semmit.

Matthew észrevette, hogy akiknek sikerült elérnie a zene érzelmi és fizikai kötődését, eltérő agyi struktúrákkal rendelkeznek, mint azok, akiknek nem sikerült. Ez annak köszönhető, hogy nekik sűrűbb idegszálaik vannak, amik összekötik a hallókérget az érzelmeket feldolgozó területekkel, aminek következtében jobban tudnak kommunikálni egymással.

Az Oxford Academic című lapban megjelent Matthew Sachs tanulmánya, ahol leírták, hogy  az ötlet, ami alapján több az idegrost és a hatékonyság növelése két régió között, az azt jelenti, hogy hatékonyabb a feldolgozás is közöttük.

Ha ezt konyhanyelvre szeretnénk lefordítani, akkor azt jelenti, hogy erősebb érzelmi világgal rendelkezel, ha egy zenétől libabőrös leszel. Viszont ezt laboratóriumi környezetben nem lehet irányítani, mert bizonyos dalokhoz automatikusan társítunk emlékeket.

Az már most kiderült, hogy Sachs szeretné jobban beleásni magát a témába. Meg szeretné vizsgálni az agyi funkciókat akkor, mikor az önkéntesek olyan dalokat hallgatnak, ami bizonyos reakciókat váltanak ki. Ezzel a kutatással reméli, megtalálja a választ arra, hogy milyen neurológiai következményei vannak ennek a reakciónak, valamint, hogy képes-e az emberek lelkét meggyógyítani depresszió esetén. Sok depressziós ember azért hallgat zenét, mert csak így tudja kifejezni a benne tomboló érzéseket.

Te mit gondolsz erről az elméletről?