KezdőlapCelebElon Musk és Grimes 3 év együttélés után szakítottak

Elon Musk és Grimes 3 év együttélés után szakítottak

-

Elon Musk és Grimes 2018-ban ismerkedtek meg miután Twitteren észrevették, hogy ugyanazt a megfejtést írták az egyik szókereső játékhoz. A pár összemelegedett egymással majd 2020-ban bejelentették, hogy kisbabát várnak, aki néhány hónapon belül meg is érkezik. A rajongóknak nem kellett sokat várni, ugyanis május 4 -én megszülte fiát, Musk pedig a Twitteren jelentette be, hogy mind az édesanya mind a kisfia jól vannak. A rajongókat leginkább az lepte meg, hogy a gyermek nagyon fura és gyakorlatilag kiejthetetlen nevet kapott, mely így hangzik: X Æ A-12 Musk.

Most azonban nagyon úgy tűnik, hogy kapcsolatuk zátonyra futott. Szakításuk hírét maga Musk is megerősítette. Annak ellenére, hogy már nem alkotnak egy párt, jóban maradtak és közösen nevelik tovább fiukat.

“Már félig külön élünk, viszont még mindig szeretjük egymást. Gyakran találkozunk és remekül kijövünk egymással” – mondta Musk.

“Leginkább arról van szó, hogy a munkám a SpaceX-nél és a Teslánál megköveteli, hogy Texasban legyek, vagy a tengerentúlra utazzak, az ő munkája pedig elsősorban Los Angelesben zajlik. Most nálam lakik a fiammal együtt.” – folytatta.

Legutóbb a hónap elején a Met-gálán látták őket együtt, mikor a 33 éves Grimes egyedül jelent meg a vörös szőnyegen. Az 50 éves Musk csak később csatlakozott hozzá, mikor már bementek az épületbe. Később az egyik sztárfellépő Met-gála afterpartit rendezett a Zero Bond nevű privát klubban, ahol Grimes is megjelent.

A múlt hétvégén azonban Musk már egyedül vett részt a Google társalapítója, Sergey Brin felesége, Nicole Shanahan partiján.

Enlarge Image mindeközben az “Oblivion” előadója, Grimes új műsorának, az “Alter Ego”-nak a forgatásával van elfoglalva, amelyben zsűritagként szerepel. Nemrég elárulta, hogy a legkisebb Musk megérkezése óta a kreativitás egy teljesen új világa nyílt meg számára.

“Azt hiszem a baba születése egyfajta újjászületés volt számomra, művészileg.” – mondta a Vogue-nak, miközben a Met-gálára készült.

Musk korábban Justine Wilson írónő férje volt, akitől öt fia született: az ikrek Griffin és Xavier, 17 évesek, valamint a hármas ikrek Damian, Saxon és Kai, 15 évesek.

Kapcsolatuk végén Talulah Rileyval a Westworld színésznőjével kelt egybe 2010-ben ám ennek a frigynek is hamar vége szakadt, mert 2012-ben elváltak. Egy évvel később kibékültek, 2013-ban újra összeházasodtak, majd 2016-ban ismét elváltak.

Musk 2017 és 2018 között Amber Hearddel is randizott miután Johnny Deppel való házasság megromlott.

Ezeket is olvasd el

20 pár, akik bebizonyították, hogy a körkülönbség nem lehet akadálya egy...

Az emberek nem feltétlenül úgy képzelik el a tökéletes párkapcsolatot, hogy az illető évtizedekkel idősebb náluk. De az élet gyakran kiszámíthatatlan és a lelki...