Észak-Írországban jövő héten bevezethetik a Európa legradikálisabb abortusztörvényét.

Már a közösségi oldalakon is tiltakozások folynak a brutális törvény ellen. A profilképek átállításával jelezhetik az emberek, ha ellenzik a radikális abortusztörvény bevezetését.

A várandósság nem egy, hanem két életről szól. Sem az anyát, sem pedig a születendő gyermeket nem lehet magára hagyni.

A londoni Westminster-palotában a parlamenti képviselők úgy döntöttek, hogy bevezetik Európa legextrémebb abortusztörvényét Észak-Írországban. Az írek nemzeti pártja, a Sinn Féin mindezt támogatja is annak ellenére, hogy a változtatás szembe megy mindazzal, amiért korábban már kiálltak.

Az új törvény az alábbi borzalmak előtt nyit ajtót:

Korlátok nélküli abortusz lehetősége a várandósság 28. hetéig (7. hónap)
A 28. hét előttre vonatkozóan nem lesz jogszabály. A 28. héten megszülető gyermekek ugyanis nagy eséllyel túlélnék a megszületést.
Észak-Írország ezzel Európa fővárosává válhat a késői abortuszok tekintetében.

Diszkrimináción alapuló abortuszok: a nyúlszájjal, lábdeformációval, Down-szindrómával vagy más betegséggel, illetve fogyatékossággal érkező születendő gyermekek abortálása.

A legfrissebb adatok szerint a születés előtt Donw-szindrómával diagnosztizált magzatok 90%-át vetették el Angliában és Walesben.

Az észak-írek azonban pozitívan állnak a Down-szindrómás gyermekekhez. Észak-Írországban az Egészségügyi Minisztérium legfrissebb adatai szerint, amíg 52 gyermek született meg Down-szindrómával, addig csupán egy észak-ír magzatot abortáltak Angliában vagy Walesben. Vagyis az észak-ír emberek megbecsülik fogyatékos embertársaikat, és nem szabadulnak meg tőlük kegyetlen eszközökkel már a születésük előtt. A radikális abortusztörvény azonban alapjaiban fogja megváltoztatni ott is a fogyatékos emberekhez való alapvető hozzáállást.

Nemi alapú abortuszok: a neme (leggyakrabban azért, mert lány) miatt abortálnak egy születendő gyermeket.

Ikerabortuszok: ahol gyakran a szülők választják ki, hogy az ikerpár melyik tagja éljen, és melyiket abortálják.

Fájdalomcsillapítás nélküli abortusz: nem lesz rendelkezés arról, hogy fájdalomcsillapítót kapjanak az abortusz során a már fájdalmat érző magzatok.

Abortálni kívánt, de élve született kisbabák magukra hagyása orvosi támogatás nélkül.

Tizenöt év alatti lányok a szülők tudta és beleegyezése nélkül mehetnek abortuszra.

Nem lesz jogi korlátozás arra, hogy az abortuszt orvosi végzettségű személy hajthatja csak végre.

Nem lesz jogi korlátozás arra sem, hogy hol lehet csak abortuszt végezni. (Akár iskolákban, vagy más országokban bevett mozgó abortuszklinikákon is elvégezhetik azt.)

A törvénymódosítás nemcsak kioltja a magzatok életét, de veszélyezteti a várandós nők életét is.

A törvényt még meg lehet állítani, mindehhez elég lenne a Sinn Féin fellépése is. Mindaddig azonban, amíg a az észak-ír pártok nem tudnak megegyezni, addig a Westminster irányít. A Sinn Féin pártnak egyelőre azonban úgy tűnik, szándékában sincs összehívni a közgyűlést, valamint nem szólalnak fel a gyerekek és a családok mellett és a törvényszabályozásokkal szemben sem.

Az emberek felszólítják és kérik a embertársaikat arra, hogy írják alá a petíciót és kérjék meg a Sinn Féin pártot és annak vezetőjét, Michelle O’Neillt, hogy hívják össze a parlamentet.

Hirdetés