10 döbbenetes tény, amit eddig nem tudtál a McDonald’s-ról!

Megosztás

- Hirdetés -

Ma már nincs olyan ember a világon, aki ne járt volna a McDonald’s-ba. A „finom” hamburgerei miatt mind családok, mint egyedülálló személyek szívesen betérnek. A fiatalabb korosztály is nagyon szívesen eszik ebbe a gyorsétterembe, hiszen, ha Happy Meal menüt kapnak, akkor bizony jár hozzájuk játék is, amivel kényük-kedvük szerint eljátszadozhatnak. Ám van néhány olyan dolog, amit biztosra veszünk, hogy nem tudtál, sőt nem is feltételeztél a Mekiről. Ezeket szedtük most össze, hogy megmutathassuk miket nem tudsz erről a gyorsétteremről!

Amerikában, 8-ból 1 ember dolgozott a Mekiben élete során. A Meki 1 millió embert vesz fel, ami meghaladja a legnagyobb Amerikai cégek egy év alatt felvett embereinek a számát. De ennek ellenére, sajnálatos módon mégis nagyon kevés pénzért dolgoznak itt.

A Meki fekteti be a legtöbb pénzt a marketingbe. 2015-ben összes 800 millió dollárt, ezért a Meki a világ legismertebb márkája. Egy felmérésben, többen ismerték fel a Meki logóját, mint Jézus keresztjét.

- Hirdetés -

A Meki dolgozói óránként 8 dollárt keresnek, a Meki vezérigazgatója viszont ennek 1196-szorosát zsebeli be, ami 9568 dollár, és ez forintra átszámolva 2,7 milliónak felel meg.

- Hirdetés -

Ha a Meki egy ország lenne, akkor a 107. helyet kapná meg, mivel évi 27 milliárd dollárt zsebel be, ezzel pedig megelőzi Ciprust és Észak-Koreát.

A Meki évente másfél milliárd játékot képes eladni a Happy Meal menünek köszönhetően, ami több, mint a „Toys „R” Us” vagy a „Walmart” eladott játékainak száma.

- Hirdetés -

A Meki, egy másodperc alatt 75 hamburgert tud eladni. Egy nap alatt 68 millió embert szolgálnak ki és minden 14,5 óra elteltével új Meki nyílik valahol a világon.

Létezik egy úgynevezett Hamburger Egyetem, ahol az alkalmazottak magasabb szintű tudásra tehetnek szert, sőt diplomát is kaphatnak érte. 275 ezer embernek már sikerült lediplomáznia itt az évek alatt. A legérdekesebb, hogy erre az egyetemre sokkal nehezebb bekerülni, mint a Harward Egyetemre.

II. Erzsébet 2008-ban egy kereskedelmi parkot vásárolt, amire teljes rálátása van a Windsori kastélyának ablakából, ezen a területen egy Meki is helyet kapott.

Mivel a Meki sok negatív kritikát kapott az ételeinek egészségessége miatt, ezért megpróbált olyan ételeket feldobni a palettára, ami elviekben sokkal egészségesebb, mint a sajtburger. Például gyümölcsöket, joghurtokat vagy salátákat.

Amerika legnagyobb marha, sertés, paradicsom és saláta felvásárlója a Meki. Az amerikaiak egy év leforgás alatt több, mint 680 millió tonna marhahúst esznek meg a McDonald’s-ban.

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!