Felicia Davey 35 éves és már nagymama. Ezt a megdöbbentő tényt, szinte senki nem képes elhinni. Az amerikai nő 11 évesen szülte meg első gyermekét.
Samantha 12 nappal azelőtt született, hogy Felicia betöltötte volna a 12. életévét.
„Félelmetes érzés volt megtudni, hogy terhes vagyok. Különösen ilyen fiatalon. A szüleim azonnal elvittek egy klinikára, ahol a személyzet fontolgatta a „lehetőségeimet.”
„Fogalmam sem volt semmiről. A szüleim szégyellték magukat és aggódtak, hogy mit gondolnak róluk az emberek.”
„Nagyon fiatal voltam, de bizonyos értelemben sokkal érettebb, mint kellett volna. Tudtam, hogy nehéz lesz gyereket szülni, de éreztem, hogy meg kell védenem őt. Eldöntöttem, hogy meg akarom tartani a babámat. Mindenki szörnyű ötletnek tartotta, de azóta sem bántam meg.”
„A gyermek apukája egy akkor 14 éves fiú volt. A lány szerelmet keresett, de nem a legjobb helyen és módon. Ekkor még fogalma sem volt semmiről. Nem tudta eldönteni, hogy mi helyes és mi nem.”
Samantha most 23 éves és ő édesanyja legjobb barátnője. A szülők nem engedték, hogy Felicia nevelje fel, így nevelőszülőkhöz került.
„Apám anyja is 13 éves volt, mikor megszületett és a nagyszülei nevelték fel.”
„Ha ilyen fiatalon lesz gyermeked, akkor az emberek ösztönösen azt gondolják, hogy bántalmazás áldozata lettél. Ez könnyebb, mint az igazság.”
„Szerintem nagyon fontos, hogy a szülők nyitottak legyenek a gyerekeikkel szemben, ezért mesélem el a történetemet. Vállalom a felelősséget a történtekért, tudtam, hogy mit csinálok, de nem értettem a huncutkodás következményeit. Érzelmileg sem voltam elég érett ahhoz, hogy kezelni tudjam a helyzetet.”
Végül Felicia 17 évesen fejezte be tanulmányait. Azt mondta: „Semmit sem változtatnék az életemen vagy az átélt élményeken. De sok mindenről lemaradtam.”
„Amikor idegenek láttak engem Samanthával, nem értették a helyzetet. Az emberek azt hitték, hogy testvérek vagyunk, és a mai napig, amikor kimegyünk a nyilvánosság elé, az emberek azt mondják, hogy „nem lehet, hogy anya és lánya vagytok.”
„Lehajtottam a fejem, vagy megpróbáltam megnevettetni az embereket – a humor lett az, amivel sikerült megbirkóznom a helyzettel. Megpróbáltam pozitív maradni, mert rájöttem, hogy „ha most nem nevetek, összetörök és sírni fogok.”
Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!
