Ha a középkorra gondolunk mindenkinek az első és leginkább elrettentő ismertetőjegy , ami eszébe jut, az a brutalitás és erőszakos életvitelen túl a személyes higiénia teljes hiánya. Bár a mai tisztálkodási szokásaink tekintetében ez az elképzelés helytállónak mondható, akkoriban a higiénia fogalmáról teljesen másképp gondolkodtak. Bizony hosszú fejlődésen ment át a nyugati higiénia kultúrája, mire eljutottunk jelen korunkig, a mai fürdőszoba kialakításával, káddal és zuhanyzóval a különböző szappanokkal és samponokkal , vagy fertőtlenítő és tisztítószerekkel, melyek használata most fontosabb mint bármikor.
Az alábbiakban összegyűjtöttünk nektek néhány meghökkentő tényt , arról ,hogy ezek a tisztálkodási szokások, orvosi eljárások , mennyiben tértek el a mostanitól a sötét középkorban.
1.Ágytálak
A hálóhelyiségekben ágytálakat helyeztek az ágyak alá és szükség esetében , ebbe végezték a dolgukat, ha nem volt kedvük kimenni az illemhelyiségig. A használt ágytálak tartalmát pedig jobb esetben egy az udvarban ásott gödörbe ürítették, rosszabb esetben pedig az utcára. A nemesek és királyok hátsóját egy segéd törölte tisztára, ez a foglalkozás akkoriban komoly presztízsű volt. A szegényebb rétegek erre a célra papír és egyéb segéd eszközök hiányában leveleket használtak.
2. Gyermekszülés
Az egyház megtiltotta a gyermekek születésébe való beavatkozás minden formáját, mert úgy vélték, hogy a gyermekáldás Isten adománya, ezért a császármetszés végzése törvénytelen volt.
Ebben az időszakban egy várandós hölgynek nagyon kevés komfort jutott a szülés közben, kutatók szerint az anyáknak olajat és ecetet adtak inni, ezzel próbálták enyhítsék a fájdalmukat.
Császármetszést csak abban a legvégső esetben hajtottak végre ha az édesanya meghalt, és valahogy meg akarták menteni a születendő gyermeket. Az édesanya és a gyermek mentségégen kérdése esetén az egyház mindig a gyermek mellé állt. Abban az esetben ha a gyermek valamiért mégis meghalt az anyaméhben, vagy fennállt ennek a kockázata, úgy egy speciális eszköz úgynevezett keresztelő fecskendő segítségével gyorsan megkeresztelték, hogy a gyermek ezáltal a mennybe kerülhessen.
3. Szoptatás megtagadása
A középkorban a nemes hölgyek a lehető leggyorsabban szerettek volna ” felépülni ” a várandósság és gyermekáldás okozta változásokból , hogy a lehető legkorábban tudjanak újra gyermeket vállalni, ennek okán sokan nem vállalták a kisgyermekek szoptatását, ugyanis , úgy vélték , hogy a tejtermelés is lelassítja a női nemi ciklus helyreállását. Ezért úgynevezett szoptatós dajkák segítségét vették igénybe.A szegényebb rétegek asszonyai általában vállalták a szoptatást és maguk táplálták a gyermekeiket.
4. Gyermek gondozás
A gyermekek élete a középkorbab korán sem volt könnyűnek mondható. A gyermekhalandóság rendkívül magas volt, a gyermekek alig fele érte meg a 10 éves kort. Ez az úgynevezett ” gyermekgyilkosság rejtett formáira volt visszavezethető” , itt gondolunk a fent is említett helytelen táplálásra is vagy a gyermekgondozás teljes elhanyagolására. sokan hagyták magukra védtelen csecsemőiket akár az utcán is. Később törvénybe iktatták , hogy a gyermek gyilkosság főben járó bűn, a szülők ezután kolostorokban , templomokban hagyták azokat a gyermekeket akiknek a gondozását nem tudták vagy nem akarták vállalni.
A szoptatós dajkákhoz adott gyermekek élete sem volt könnyű. Gyakran előfordult, hogy egy dajkára annyi gyermek jutott, hogy az már nem tudta megfelelően táplálni a gyermekeket , a síró csecsemők elcsendesítésére ópium cseppeket használtak. A gyermekeket szorosan bepólyázták , szinte megkötözték őket, ezt azzal indokolták, hogy mivel a gyermek még gyenge és védtelen, ezért ha nincs bepólyálva, akkor a karjai és a lábai könnyedén meghajlanak és görbén nőnek.
5. Tisztálkodás
A hiedelmekkel ellentétben az emberek tisztában voltak a tisztálkodás szükségességével. Személyes higiénia egy bizonyos formája létezett a középkorban is. Az emberek tudták, hogy néha szükséges megmosni az arcukat és kezüket, kifejezetten fontosnak hogy időnként tisztálkodjanak , továbbá érdekelte őket a fürdés – vízben üldögélés – egészségre gyakorolt hatása is. A fürdőzés élvezetének körülbelül hetente hódoltak az emberek. Voltak nyilvánosan elérhető fürdők is. Az igazán tehetősek számára privát fürdővel, ahol sokszor kamillát, mályvát, köményt, és egyéb gyógynövényeket adtak a meleg vízhez, annak jótékonyságának növelése érdekében. A szegények többnyire a közeli folyókban vagy patakokban fürödtek meg. Azok akik rendelkeztek saját fürdődézsával és otthoni fürdésre vágytak órákig hordták és melegítették a vizet, majd az egész család megfürdött egy dézsa vízben, elsőként a legidősebb majd végül a legfiatalabb.
6. Hajápolás
Hajmosásra hölgyek körében a hetinél kicsivel ritkábban került sor, háromhetente tartották érdemesnek elvégezni, de ezt befolyásolták az évszakok is. A frizurájukat többnyire főkötő, fátyol, fityula vagy egyéb fejfedő takarta. A haj megtisztítása jobbára zsíroldó hatású ecetet használtak, némi rozmaringgal keverve a jobb illat érdekében.A már tiszta hajra különböző olajokat kentek, amitől fényesebbé és könnyen kezelhetőbbé vált a hajuk.
A 18. században megjelentek a rizsporos parókák, bár ezeket többnyire az urak hordták. Fontos volt a napi fésülködés is, amely során szintén különféle illatanyagokat (például porított rózsaszirmok) vitelét fel a hajba.A hölgyek grandiózus frizurája sokszor a saját hajukból készült pomádé ( búzakeményítő állati faggyúval ) segítségével. A hölgyek ilyenkor inkább aludtak ülve, semhogy lebontsák a frizurájukat, így gyakran egy egész héten át sikerült épen megőrizniük. Emiatt ezek a hajkoronák gyakran kedvenc tartózkodási helyeivé váltak a bolháknak és egyéb élősködőknek.
7. Fehérnemű viselése
A középkorban alsóinget, alsószoknyát, fűzőt szinte minden nő viselt, fehérneműt viszont általában nem. Úgy vélték , hogy a nadrág viselése férfias szimbólum illetve a finom anyagú kelmék nem is voltak elérhetőek a hétköznapi emberek számára.
8. Fogápolás
A középkor embere tisztában volt azzal is, mennyire fontos megőrizni a fogak tisztaságát és épségét. A legelterjedtebb tanács, az ébredés utáni vízzel öblögetés volt, amely az éjszaka során lerakódott „váladékot” volt hivatott eltávolítani. Gilbertus Anglicus, egy 13. századi orvos, a fogak mentából és majoránnából készült porral való dörzsölését is javasolta.
A korabeli borbélyok látták el a „fogorvosi feladatokat” is bár csak a legbátrabbak merészkedtek a közelükbe. Fő profiljuk a foghúzás volt, a fertőtlenítéshez ecet és menta elegyet használták, fogtöméshez pedig agyagos keveréket alkalmaztak.
9. Mosás
A nagyobb városokban élő asszonynak már voltak kialakított mosóházak ahol pénzért tudtak némi melegített vizet venni és itt már voltak dézsák is. A falusi hölgyek számára ilyen lehetőségek nem álltak rendelkezésére. A hideg ellen védő felsőruházatot nem mosták csak kirázták, hogy eltávolítsák a port, esetleg porolóval kiverték belőle a port, vagy lekefélték. A mosáshoz hamuzsírt, fahamut főztek össze állati zsírral és ebből lett a mosószappan. A jobban szennyezett zsír- és olajfoltos ruhadarabokat többnyire felmelegített vizeletben áztatták két napig, majd ki kellett nyomkodták, leöblítették és szárították.
10. Személyes és női higiénia
A középkorban a nők a menstruációs ciklusuk idején már több különböző intim higiéniai termékekkel kísérleteztek. Betétet gyanánt legtöbbször rongyokat, régi ruhákat, vagy mohával töltött szalvétákat használtak, de egyes feltételezések szerint ezeket mohával töltött szövetdarabokat akár tamponként is használták. A hölgyek öltözékéül ekkor vörös szoknyákat választottak ezeken a napokon, hogy elkerüljék az esetleges kellemetlen helyzeteket.
A további személyes higiénia mint a dezodorálás is alternatív módszerekkel volt megoldott. A hölgyek erős parfümökkel illetve a karjukon visel virágcsokrokkal próbálták megőrizni a kellemes illatukat.
Az asszonyok szőrtelenítés gyanánt arzén és mész keverékének összemelegítését és bőrre való felpakolását használták. Amikor a keverék már égetni kezdett lemosták és így érték el a kívánt eredményt. Később használtak disznózsírt, mustármagot, borókabogyót, ezt némely receptek megspékelték fecskéből készített főzetet.
A középkor szépségideálja a tejfehér bőrű, meggypiros ajkú, keskeny, rajzolt szemöldökű, kicsi állú, magas homlokú, szűziesen vékony nő.Az aranyfényű haj eléréshez rengeteg mesterséges módszert használtak , például különböző kenőcsöket arzénszulfid, oltatlan mész, sündisznó-hamu, denevérvér, méhszárny, higany, meztelencsiga nyála, dióolaj, kén, rebarbara és zöldgyík-főzet főzetéből. De akár hennát is. A tejfehér bőrt tojásfehérje pakolással kívánták elérni, de az igazán fanatikusok még az érvágást is képesek voltak bevetni.