A lány csupán 17 kilogrammot nyomott. Teste olyan gyenge volt, hogy nem tudott felkelni az ágyból. Azonban mára, sikerült kigyógyulnia a betegségből.
A 29 éves Kristina Karyagina hihetetlen szörnyűségeket tudhat maga mögött. Az Oroszországban élő nő hosszú évekig súlyproblémákkal küzdött. Az egész még az iskolában kezdődött. A lányt annyira lestresszelték a vizsgák, hogy a felkészülés során képtelen volt enni. Egy idő után már szinte semmit sem evett, még a családja és a barátai tanácsának ellenére sem.
Ez a szokás már majdnem végzetesnek bizonyult. A hosszan tartó alultápláltság miatt Kristina teste teljesen magába roskadt. Semmire nem volt már ereje, hiszen alig volt 17 kilogramm. 22 éves korára már egy idős asszonyra hasonlított. Kristina édesanyja tudta, hogy lánya egyedül már nem képes legyőzni a betegséget ezért radikális lépésekre volt szükség. Orvoshoz kellett fordulnia, hogy egy hosszú, nehéz kezelésen vegyen részt, amely visszaállíthatja a lány normális, egészséges megjelenését.
Sajnos kezdetben még az orvosok sem tudták, hogyan lehetne rávenni Kristinát a terápiára. Az egészet rengeteg beszélgetés előzte meg. Ehhez pszichológusokra volt szükség. Ők tudták, hogy a lány kezelése csak akkor lehet sikeres, ha az egész gondolkodásmódja megváltozik.
![A lány csupán 17 kilogrammot nyomott. A megfelelő kezelésnek hála teljesen megváltozott az élete. 1 kep 2021 10 14 165127 A lány csupán 17 kilogrammot nyomott. A megfelelő kezelésnek hála teljesen megváltozott az élete.](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2021/10/kep_2021-10-14_165127.png)
Csodák csodájára már néhány találkozó elégnek bizonyult ahhoz, hogy Kristina hozzáállása megváltozotton. Folyamatosan kezdte visszanyerni az akaratát, hogy normálisan éljen és étkezzen.
A terápia előrehaladtával a lány hízni kezdett. Ezzel párhuzamosan nőtt az önbizalma is. Rájött arra, hogy képes felvenni a harcot a betegségével.
![A lány csupán 17 kilogrammot nyomott. A megfelelő kezelésnek hála teljesen megváltozott az élete. 2 kep 2021 10 14 165301 A lány csupán 17 kilogrammot nyomott. A megfelelő kezelésnek hála teljesen megváltozott az élete.](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2021/10/kep_2021-10-14_165301.png)
Jelenleg Kristina súlya több mint 30 kilogramm. Még mindig nem sok, de már kezd hasonlítani régi önmagára.
![A lány csupán 17 kilogrammot nyomott. A megfelelő kezelésnek hála teljesen megváltozott az élete. 3 kep 2021 10 14 165430 A lány csupán 17 kilogrammot nyomott. A megfelelő kezelésnek hála teljesen megváltozott az élete.](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2021/10/kep_2021-10-14_165430.png)
A lány nem nyugszik, amíg teljesen fel nem épül az evészavarból. Története az egész világot megérintette.
![A lány csupán 17 kilogrammot nyomott. A megfelelő kezelésnek hála teljesen megváltozott az élete. 4 kep 2021 10 14 165357 A lány csupán 17 kilogrammot nyomott. A megfelelő kezelésnek hála teljesen megváltozott az élete.](https://www.vilagunk.hu/wp-content/uploads/2021/10/kep_2021-10-14_165357.png)
Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!